Magyar filmnapok Marosvásárhelyen
Magyar filmnapok kezdődtek pénteken Marosvásárhelyen, ahol az elmúlt három év magyar terméséből mutatnak be néhány alkotást.
A Balassi Intézet bukaresti magyar központja és a marosvásárhelyi K’Arte Egyesület által közösen szervezett filmnapokat immár harmadik alkalommal tartják az erdélyi városban.
A román feliratozással vetített filmek közül elsőként pénteken este a Rudolf Péter által rendezett Üvegtigris 3-at tekintheti meg a közönség – közölték a szervezők.
Szombaton a magyar filmnapok programja a Magyar Retró című kordokumentumfilmmel folytatódik, amelyet Papp Gábor Zsigmond rendezett, ezt követően a közönség Bergendy Péter A vizsga című játékfilmjét láthatja. Vasárnap Török Zoltán Vad Magyarország című tudományos-ismeretterjesztő művét vetítik, majd a Deák Krisztina által jegyzett Aglaja című mozit.
A mintegy 60 ezer magyar lakossal rendelkező Marosvásárhelyen a Magyar filmnapok jelentik a másik olyan rendezvényt a húsz éves múlttal rendelkező Alter-Native nemzetközi rövidfilm fesztivál mellett, amelyen a közönség magyar filmeket láthat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Partiumi Magyar Napok tíz napon át

Negyven intézmény vesz részt a Múzeumok éjszakájában Prágában

Ghymes-koncert és a Honvéd Táncszínház előadása Kassán

Tizenöt éves a vajdasági Dombos Fest

Pénteken kezdődik a grafeneggi komolyzenei fesztivál Ausztriában

Vásárhelyi Forgatagot rendeznek Erdélyben

Július elején ismét lesz Dombos Fest a Vajdaságban

Magyar zeneművészek az idei dubrovniki Nyári Játékokon

Történelmi gyermeknap a füleki várban

Filozófusok éjszakája Londonban magyar résztvevővel

Tengerentúli együttesek és a Kelemen-kvartett az Esterházy Vonósnégyes Fesztiválon

Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját rendezik Splitben

A Proton Színház a Szégyennel a Tamperei Színházi Fesztiválon

Rúzsa Magdival és Tony Cetinskivel ünneplik Eszéken Horvátország uniós csatlakozását
