Dumtsa Korzó Szentendrén
Szeptember végéig minden hétvégén nyitva áll Szentendrén a Dumtsa Korzó, amely egyebek mellett utcaprogramokkal, gasztronómiai különlegességekkel, helyi termékekkel és alkotásokkal várja a látogatókat Szentendre főutcáján.
Sárfi Gabriella, a civil kezdeményezésű programsorozat főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy Szentendre belvárosa öt hónapon át egyszerre lesz nyitott kávéház, galéria, színes vásár és pódium.
Hétvégenként mindenki találhat magának programot, mert az utcakoncertek mellett prózai és zenés előadások, neves képző- és iparművészek kiállításai, nyitott alkotóműhelyek, galériák, közös tánc és változatos gyerekfoglalkozások várják a vendégeket.
Sárfi Gabriella hozzátette: a kulturális és kulináris fesztivál második évének újdonsága, hogy a péntektől vasárnap estig tartó kitelepülés egy-egy téma köré szerveződik, például az aktuális zöldség vagy gyümölcs és a hozzájuk kapcsolódó zamatos termékek köré. Első alkalommal a spárga kerül főszerepbe, de az anyák napi készülődés jegyében virágvásárt is tartanak.
Ez is érdekelhet

Dunaalmási Rétesképző Bor-Show: kalandozás a házi rétes és a zamatos borok világában

III. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál augusztusban

Torgyán, Wahorn és Csernus zsűrizik az Egri Bikavér Ünnepen

Csikvándi Szüreti Felvonulás és Bál

Lipicai Lovasfesztivál Szilvásvárad

Év végi malackodás Szőkével Tapolcán

Sörfesztivál Veszprémben

III. Szentesi Szárnyas Napok

Paprikafesztivál és paprikás ételek főzőversenye Kalocsán

Liliomfesztivál a szegedi Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban

Szigligeti Süllőfesztivál október végén

Jótékonysági gombócpiknik

Komáromi Aranyhal Fesztivál

Holnap féláron fagyizhatunk!
