Szent István-napi várjátékok Hollókőn
Szent István-napi várjátékokat rendeznek vasárnap a világörökségi Hollókőn: az államalapítás ünnepén a középkorba tehetnek időutazást a látogatók fegyveres harcok és csaták forgatagával, táncosok és zászlóforgatók bemutatóival.
Az élményt középkori muzsika, önkéntes katonákkal megerősített várostrom és a vár előtti térre kiköltöző kézművesek vásári portékái teszik teljessé.
Hollókő önkormányzata rendezi a programot, amely délelőtt ünnepélyes megnyitóval kezdődik a várban a szereplők felvonulásával és bemutatásával.
Bemutatót tart a Szent László Vitézei Egyesület és a Pavane Történelmi Táncegyüttes, a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok és a Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság.
A Nógrád megyei világörökségi faluba látogatók részt vehetnek a Debreceni Dósa Bandérium középkori fegyver- és harcászati bemutatóján, és részesei lehetnek az ostromjátéknak az összes szereplő és a helyben toborzott állomány bevonásával. A középkori muzsikát a Szelindek zenekar szolgáltatja.
Ezzel párhuzamosan az Ófaluban a Debreceni Dósa Bandérium és a Szent László Vitézei Egyesület tagjai portyáznak, majd elkezdődik a Pavane zászlóforgatóinak felvonulása a főutcán, egészen a várig.
A várostromokra várják az önkéntes vitézeket is augusztus 20-án a Hollókői várban.
Bővebben: holloko.hu
MTI
Ez is érdekelhet

200 éves Rózsa Sándor - betyárvilág Ópusztaszeren és Szeged-Szőregen a hétvégén

Húsz ország hétszáz táncosa Európa legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválján

Országos Kékfestő Fesztivál Nagynyárádon

Csütörtökön kezdődik a kalotaszegi népi kultúrát népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál

Katonadal Fesztivál Abasáron - már tizenkilencedik alkalommal!

Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren

Garda Fesztivál Tihanyban

Hadijáték az 1848-49-es szabadságharc szolnoki csatájának emlékére

Floralia: római tavaszünnep a hétvégén Aquincumban

Ismeretterjesztő előadások és épületbejárás a Hagyományok Háza nyílt hetén

Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás

Zene, tánc és hagyomány: roma fesztiválokkal telik meg Balatonboglár

Országos táncháztalálkozó 2500 közreműködővel

VI. Tatai Patara Törökkori Történelmi Fesztivál - a nagy durranás!

Pingback: Szent István-napi várjátékok Hollókőn - StartHírek.hu