Tócsnifesztivál lesz szombaton Biriben
A térség legnagyobb könnyűzenei rendezvényét tartják szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri község Tócsni Fesztiválján.
Szálku Pál fesztiváligazgató elmondta, hogy három színpadon folyamatosan, éjszakába nyúlóan tartják a koncerteket, s lesz egy parti sátor is, ahol lemezlovasok szórakoztatják majd a résztvevőket.
A hazai könnyűzenei élet képviselői közül Biriben fellép többek között Kállay-Saunders András, Király Linda és Viktor, Vastag Csaba, az EDDA, a Magna Cum Lauda vagy a By The Way együttes.
Szálku Pál tájékoztatása szerint a tavalyi fesztiválon 13 ezer vendég vett részt, most pedig 15 ezer érdeklődőre számítanak.
A népi ételt, a tócsnit – amit lapcsánkának, börhének, cicegének, görhönynek, harulának, kremzlinek, krumplirózsának, mackónak, pacsninak és plackinak is neveznek Magyarország különböző tájegységeiben – egy, a fesztiválra felépített lapcsánkaházban sütik majd. Több mázsa burgonyát reszelnek le, kevernek hozzá lisztet, a masszát sózzák, borsozzák, tört fokhagymát raknak bele és tenyérnyi nagyságúra, vékonyra nyújtva, zsírban, vagy olajban pirosra sütik.
A finom csemegét sok helyen tejföllel vagy sajtfeltéttel tálalják, de van ahol sülthúsdarabokat raknak rá, Biriben viszont a hagyományos szabolcsi, feltét nélküli tócsnit kínálják a vendégeknek. (MTI)
Ez is érdekelhet

III. Régi Idők Ízei Levendulás lekvárfőző nap

Negyven új sörkülönlegesség mutatkozik be a 10. Főzdefeszten

Csaknem 50 halfajtát lehet kóstolni a Budapesti Halfesztiválon

Hollókői Palóc Disznótor október 26-án

Disznótor cigány módra napkoron

Eperfesztivál Tahitótfaluban

Magyarországon is megrendezik a Taste of Transylvania fesztivált

Hétvégén rendezik a Magyar Hagyományok és a Pálinka ünnepét Győrben

Bélben az igazság: V. Fonyódi Kolbászfesztivál

Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok 2013

Hírös Hét Fesztivál babakocsis felvonulással

Magyar Kézműves Sörök Fesztiválja Pécsen

Cseh sörök fesztiválja Nyíregyházán

Tökfesztivál az Őrségben
