3. Zsolnay Fényfesztivál Pécsen
Mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre csütörtöktől vasárnapig fényfestő csapatok a 30 helyszínen mintegy 100 programot kínáló 3. Zsolnay Fényfesztiválon, Pécsen.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) a többi között háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várja a látogatókat, a kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai fényinstallációkat kapnak.
A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkednek majd el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet kelt életre – ismertette korábban ZSÖK.
A fesztivál központi attrakcióját jelentő nemzetközi versenyen a pécsi székesegyház monumentális homlokzata elevenedik meg a háromdimenziós, mozgó fényalkotások által.
A műsorban Costa Rica-i tűzzsonglőrök és spanyol utcaművészek szerepelnek, a Sienta La Cabeza nevű katalán hajszobrász-csapat ismét több napon át készít világító hajkölteményeket a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára.
A rendezvény nappali programokat is kínál: a tavaly debütált úgynevezett Fénybütyköldében látogatók maguk készíthetnek világító ékszereket és emléktárgyakat, de játszóházakat és látványos fizikai kísérleteket is tartanak.
A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett a japán Yuki Koshimoto és az ambient művész Maoom közös fellépése, az indiai Thaalavattam ütőhangszeres projekt, valamint a 14 tagú katalán dobos együttes, a Sound de Secá koncertje gondoskodik. A 30Y frontembere, Beck Zoltán Gyermeknek bátor címmel tart szerzői estet.
Mengyán András Munkácsy-díjas képzőművésznek a Pécsi Galériában nyílik kiállítása.
Az éjszakát pedig egy hét méter átmérőjű Hold-installáció fénye ragyogja majd be. A Hold múzeuma című alkotás az Angliában élő Luke Jerram műve, a világító művészeti installációhoz a NASA különlegesen részletes égitestfotóit vették alapul, a belülről megvilágított gömb formájú szobor minden centimétere öt kilométernek felel meg a Hold tényleges felszínéből.
Bővebben: www.zsolnayfenyfesztival.hu
MTI
Ez is érdekelhet

Magyar, román, szász és roma kultúra a Maros megyei ízek és hagyományok fesztiválon

Artmozik Éjszakája négy helyszínen

Ünnepi Könyvhét: könyvsarok és könyvcsere-program Nyíregyházán

Tánc-Nagy-Hét címmel főiskolai rendezvénysorozat a tánc világnapján

Múzeumok éjszakája: hadszíntérré változik a paksi múzeum

Ősbemutató az április végéig tartó Goldmark Fesztiválon

Weöres 100 - A megmozdult szótár: Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Fishing On Orfű: Kispállal startol az alternatív zenei fesztivál

Kiállítással, koncertekkel nyit a szekszárdi Művészetek Háza

VeszprémFest: Diana Krall, Marcus Miller, Paco De Lucia

XI. Országos Fazekas és Keramikus Találkozó és Fesztivál

VéNégy Fesztivál: négy színpadon több mint 40 zenei program

Könyvbemutatók, dedikálások, jazzkoncertek a könyv-bor-jazz fesztiválon Balatonfüreden

Múzeumok éjszakája: koncertek, kiállítások a Dohány utcában
