Ősbemutató az április végéig tartó Goldmark Fesztiválon

A február 28-án kezdődött és május 20-ig tartó sorozat művészprogramja keretében vasárnap este rendezték az első koncertet, amelyen Korcsolán Orsolya (hegedű) és Mali Emese (zongora) játszott.
A hangversenyen a fesztivál névadója, a Keszthelyen született romantikus alkotó Goldmark Károly I., hegedűre és zongorára írt szvitje, valamint Erich Korngold Sok hűhó semmiért című szintén hegedűre és zongorára komponált szvitje hangzott el.
A programot a kutató, Harsányi László segítségével összeállító Korcsolán Orsolya véleménye szerint Goldmark érzelemdús hegedűdarabja és Korngold könnyed, Shakespeare-i humorú szvitje méltánytalanul ritkán hallható Budapesten.
A két mű között szólal meg az ősbemutató, Kelen Hugó Recitativo zongorára – az Aratát alján című darabja, amelyet feleségének, a zongoraművész Hirsch Rózsikának komponált 1940-ben a zeneszerző – mondta el az MTI-nek Mali Emese, hozzátéve: a miniatűr mű keleties, könnyed tónusával, felemelkedő, majd hanyatló szerkezetével a két másik alkotás hangvételéhez illeszkedik.
Kelen Hugó 1943-tól a koncertnek helyet adó zeneiskolában tanított, a 20. század húszas éveiben Kadosa Pál, Szabó Ferenc és Szelényi István mellett csatlakozott a Modern Magyar Muzsikusok Szabad Egyesületéhez, de a művészpár életének részletei még feltáratlanok.
A 2013. február végétől április végéig tartandó Goldmark-fesztivál képzőművészeti kiállítás(ok), koncertek, műsoros estek, kabaréműsorok sorozatával áttekintést kíván adni azoknak a művészeknek a Művészakció alatti, de az azt megelőző és (a Holocaustot túlélő művészek esetében) háború utáni tevékenységéről, akik a vészkorszakban a budapesti zsidóság művelődésének, szórakozásának feltételeit a legnehezebb körülmények között is biztosították.
Részletes program
2013. március 28. 16.30
Szubjektív tárlatvezetés az Értékmentők kiállításon
a tárlatvezető: Szűts Miklós festőművész, tervezőgrafikus
belépőjegy: 500 Ft
2013. április 7. 18.00
Alexandra Könyvesház, Károly körút
Az OMIKE irodalmárait idézzük Hajnal Annától Zelk Zoltánig
Lévai Balázs estje
1000 Ft-os hozzájárulását köszönettel vesszük
2013. április 10.
Beethoven-est – az OMIKE Művészakció1941. máricus 31-i koncertjének programjával
kamarazenei koncert a Rózsavölgyi Szalonban
közreműködik: Korcsolán Orsolya hegedűművész és Mali Emese zongoraművész
műsor:
Goldmark Károly: Románc
Beethoven: F-dúr „Tavaszi” szonáta hegedűre és zongorára op.24
Beerhoven: A-dúr „Kreuzer” szonáta hegedűre és zongorára op. 47
belépő: 2900 Ft
2013. április 11.
„Nevet a Róth, nevet a Tóth, nevet a Csortos, nevet a Góth…”
Párbeszéd irodalommal és zenével a Költészet Napján
a Rózsavölgyi Szalonban
Tolmácsok: Balázsovits Lajos és Jávori Ferenc Fegya
belépő: 2900 Ft
2013. április 14. 11.00
Szubjektív tárlatvezetés az Értékmentők kiállításon
a tárlatvezető: Falusi Mariann
belépőjegy: 500 Ft
2013. április 19. 19.00
Egyáltalán nem békebeli kabaré
az Újlipótvárosi Klubgalériában
Bächer Iván válogatásában.
Közreműködik: Eszes Fruzsina és Rácz Attila, zongorán közbeszól: Ökrös Ottó
belépő: 500 Ft
2013. április 14. 11.00
Szubjektív tárlatvezetés az Értékmentők kiállításon
a tárlatvezető: Bálint András
belépőjegy: 500 Ft
2013. április 25. 18.00
Alexandra Könyvesház, Károly körút
Az OMIKE irodalmárait idézzük Kellér Andortól Zsolt Béláig
Ungvári Tamás estje
1000 Ft-os hozzájárulását köszönettel vesszük
2013. április 28. 19.00
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje Sándor Frigyes emlékére
a XIII. kerületi Zeneiskola dísztermében
J. S. Bach: A Fúga művészete 1. é 9. tétel
J. S. Bach: D-moll kettősversen
Bartók Béla. Divertimento
Ernest Bloch: Nigun
Max Bruch: Kol Nidre
közreműködik: Korcsolán Orsolya
belépő: 2200 Ft
2013. május 5. 19.00
Spinoza Színház a Dob utcában
Egyáltalán nem békebeli kabaré
Bächer Iván válogatásában.
Közreműködik: Eszes Fruzsina és Rácz Attila, zongorán közbeszól: Ökrös Ottó
belépőjegy: 2.000 Ft
2013. május 12. 19.00
Ahol az ember felmászik a fára, a turulmadárra…
OMIKE és operett
aki mesél: Gálvölgyi János
zongorán játszik: Gyarmati István
énekel és táncol: a Budapesti Operettszínház színe-java
XIII. kerületi Zeneiskola díszterme
belépő: 2200 Ft
2013. május 13.
Szívzsidó
Turán Róbert könyvbemutatója
a Budapest Jazz Klubban (volt Odeon ill. Duna mozi)
a MAZSIKE-vel közös program
2013. május 20. 19.00
Zárógála a Művészakció egykori fő helyszínén, a Goldmark teremben
közreműködik: Takács Katalin, Pálfi Kata és
közbezenél:
belépő: 2200 Ft