Zrínyi-napok Szigetváron
Korhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566), valamint a vár 1566-ben elesett hős védőiről péntektől Szigetváron, a Zrínyi-napokon. A leghősiesebb város címet viselő Szigetvár a háromnapos esemény ideje alatt a várban, a Zrínyi téren és a Vásártéren több mint harminc programot kínál, melyek között zenés, táncos események éppúgy lesznek, mint ételkóstolók, kézműves kirakodóvásárok, vagy hadijátékok.
A várban az érdeklődők megismerkedhetnek a végvári katonák életével, középkori kalandozásokkal, népszokásokkal, ezen kívül szombaton és vasárnap láthatják hagyományőrzők lovas bemutatóit és egyebek mellett ostromjátékait is.
A Zrínyi téren helyi és környékbeli művészeti csoportok szórakoztatják a népdalok, a néptánc, a világzene és a fúvószene kedvelőit, de rajtuk kívül szombaton Szulák Andrea, vasárnap pedig Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán is színpadra lép.
A teret övező utcákban gasztronómiai kalandok, míves portékák és vásári forgatag várja a vendégeket, a vásártéren vidámpark, vurstli és kirakodóvásár lesz. A rendezvénysorozat vasárnap este a várban tűzijátékkal és Beats-koncerttel zárul. A helyszínek között kisvonat szállítja a látogatókat.
A Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebbi, 1833 óta megrendezett hagyományos emlékünnepsége. Gondolata Kölcsey Ferenctől ered, aki 1826-ban a mohácsi csata 300. évfordulóján javasolta a nemzetnek, hogy méltóképpen emlékezzen meg Szigetvár védőiről.
mti / http://zrinyinap.hu/
Ez is érdekelhet

Gyermeknap: erdő a városban, színes programok a Vasúttörténeti parkban és a Gyermekvasúton

Kapák napja Romhányban

Csokoládékarnevál Pécsett

Jubileumi Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Szent Iván-éji varázslat a Skanzenben

Történelmi hétvége Sárospatakon

Zenés borozgatás a csopaki gazdákkal

Országos tárogatós találkozó Szerencsen

Indul a 15. Simonyi Napok Debrecenben

Margitszigeti gyereknapra Hív a Duna!

Kuruc programmal bővül a győri csata évfordulós ünnepsége

Múzeumok éjszakája: nyitott pilótafülkék a ferihegyi repülőgépparkban

Győrkőcfesztivál - egy nagy játszótérré alakul át Győr

XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
