Winteretno fesztivál Szabadkán
Harmadik alkalommal rendezi meg kulturális színházi szemléjét, a Winteretno fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Magyar Művelődési Központtal közösen február 26. és 28. között Szabadkán.
A fesztiválon ingyenes gyermekprogramokkal és esti színházi előadásokkal várják a szabadkai közönséget – olvasható a Magyar Teátrumi Társaság közleményében.
Mint írják, idén is lesz Teátrumi Mocorgó játszóház, ahol a legkisebbek a babjátszóban animátorok segítségével próbálhatják ki a színes, egész teret uraló játékokat. A játszóház kézműves foglalkozásokkal és logikai asztallal várja a nagyobbakat.
A délelőtti gyermekelőadások között látható lesz a Lúdas Matyi, a Mátyás király és a Ki játszik ilyet? című mese.
Csütörtök délután a szabadkai Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund Szentivánéji álom című előadásával kezdődik a fesztivál Utó-kapaszkodó programsávja. Továbbá látható lesz a Békéscsabai Jókai Színház Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről szóló estje, majd Koncz Gábor Buzzati novelláján keresztül saját életútját mutatja be.
„Ha valahova elsőként megyünk az egy új kezdeményezés, ha másodjára, akkor az visszatérés, ha pedig harmadjára, akkor az már hagyomány. Öröm számunkra, hogy a Winteretno fesztivál immár hagyománnyá vált, melyet szeretettel vár a szabadkai közönség” – idézte Szabó Lászlót, a Magyar Teátrumi Társaság titkárát a közlemény.
Szabó László szerint a szervezet egyik fontos küldetése a kultúra határok nélküli közvetítése, ezért is bír kiemelt jelentőséggel a szabadkai Winteretno fesztivál.
MTI
Ez is érdekelhet

XI. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál

Az ifjúság és Kárpátalja lesz az idei Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája

Esterházy-darab bécsi társulattal a moszkvai Csehov-fesztiválon

Ötödször rendezik meg Torockón a Duna Napot

Lurkó Fesztivál: magyarországi és erdélyi társulatok Csíkszeredában

Történelmi várjátékok Füleken

Lemmy nevét kapja az angliai Download rockfesztivál nagyszínpada

Dsida Jenő-verskaravánt szerveznek Erdélyben

Tengerentúli együttesek és a Kelemen-kvartett az Esterházy Vonósnégyes Fesztiválon

A magyar filmipar idei „gyöngyszemei” a marosvásárhelyi Alter-Native fesztiválon

Új múzeumban a Mary Rose, VIII. Henrik egykori zászlóshajója

Kezdődik a Félsziget fesztivál

Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját rendezik Splitben

Utcazene fesztivál Szatmárnémetiben
