Voces8: először lép fel Magyarországon a neves brit vokálegyüttes

Először lép fel Magyarországon a Voces8. A neves brit vokálegyüttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) mellett Veszprémben és Nagykanizsán is színpadra lép.
A Filharmónia Magyarország meghívására hazánkba érkező nyolctagú énekegyüttest Budapesten két alkalommal, két különböző műsorral hallhatja a közönség.
Március 26-án a BTF keretében a Szent István Bazilikában adnak különleges koncertet, melyen kizárólag angol egyházzenei darabok hangzanak el, méghozzá egyetlen korszakot átölelve: a Stuartok korát megidéző hangversenyen az érett reneszánsz legjelentősebb angol komponistái, Gibbons, Weelkes, Ramsey és Tomkins szakrális művei kerülnek terítékre.
A Budapest Music Centerben március 28-án kora délután – elsősorban az iskolás korosztály számára – elhangzó másik fővárosi koncerten, valamint Veszprémben – március 25-én a Pannon Egyetemen – és Nagykanizsán – március 27-én a Hevesi Sándor Művelődési Központban – a közönség egy másik műsort hallhat: a nyolc énekes a kórusirodalom öt évszázadából válogatta összeállítását, melyben reneszánsz madrigálok, motetták, romantikus kórusok, népszerű feldolgozások váltogatják egymást hangulatos és garantáltan magas művészi színvonalú előadásban – olvasható a beharangozóban.
A fiatal Voces8 Nagy-Britannia világhírű és sok évszázados vokális hagyományainak egyik legszínvonalasabb képviselője és őrzője. Az énekegyüttes hat férfi tagja a legendás Westminster Apátság kórusában kezdte énekesi pályáját. A többszörös díjnyertes formáció nemzetközi turnéi érintik Európát, az Egyesült Államokat, Ázsiát és Afrikát.
Az együttes repertoárjának alapját a klasszikus kóruszene adja, ugyanakkor műsoraik a reneszánsz polifóniától különleges dzsessz- és popdal-átiratokig terjednek.
A Voces8 egy újszerű oktatási workshop-sorozatot is működtet, amellyel elnyerték az UNESCO elismerését, és amely mintegy húszezer embert ér el.
A brit énekegyüttesről és magyarországi turnéjukról részletes információ a www.filharmonia.hu címen érhető el. (MTI)