Európai Geoparkok Hete: programok a Balaton-felvidéken
Megkezdődött az európai Geoparkok Hete programsorozat, amelynek keretében a Balaton-felvidéken is számos rendezvény várja az érdeklődőket.
Az Európai Geoparkok Hete az Európai Geopark Hálózat (EGN) tagjainak május 18. és június 2. között megszervezett fesztiválja, amelynek segítségével a geoparkok szervezetei a földtani természetvédelem fontosságára és a földtani örökség jelentőségére igyekeznek felhívni a figyelmet – közölte a Bakony–Balaton Geopark irányító szervezte, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
Az Európai Geopark Hálózat kezdeményezésére Európa 19 országában összesen 54 geopark tartja meg ezt a rendezvényt.
A Bakony–Balaton Geopark az idén már teljes jogú EGN-tagként csatlakozik az Európai Geoparkok Hetéhez.
Az Európai Geopark Hálózat tagjai közül az idén a horvátországi Papuk Geoparkot látják vendégül szombaton és vasárnap a Levendula Házban; az esemény része a Balaton7 programsorozatnak is. A Papuk Geopark mintegy 200 kilométerre fekszik a Bakony–Balaton Geoparktól. A két nap során az ottani diákok által készített kisfilm, turisztikai információs anyagok és helyi termékek kóstolója ismerteti meg a látogatókat a Papuk Geoparkkal.
A programnak otthont adó Levendula Házban a Tihanyi-félsziget páratlan természeti örökségét bemutató kiállítás is megtekinthető.
Pünkösdhétfőn a legnagyobb tanúhegyet, a Badacsonyt kereshetik fel geotúra-vezetővel az érdeklődők.
mti
Ez is érdekelhet

Összeállt a Fishing on Orfű fesztivál részletes programja

Indul a BuSho - 15 órányi rövidfilm a versenyprogramban

Tíz nap és kezd a Volt

Művészeti hetek kezdődnek Gyöngyösön

Tó-futás Tatán vasárnap

Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál augusztusban

Mintegy 100 film és kiegészítő programok a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Jövő héttől a mozikban a Tajtékos napok

XX. Egerszeg Fesztivál: színvonalas programok egy héten át

Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

Rakparti filmvetítés és futószínház a Dunapest fesztiválon

Csodálatos Baja: Kultúra, sport és gasztronómia szombattól

Éjszakai távlovas futam Komlón

Bicikliváros: kiállítás a Néprajzi Múzeumban
