Tatai Patara: pénteken kezdődnek a török kori hadijátékok

A török és magyar végvári harcok idejét megidéző háromnapos fesztivál kezdődik pénteken Tatán kétszáz fős sereg részvételével. A Tatai Patara a város török kori életét, eseményeit eleveníti fel vízi és szárazföldi csatákkal, a várkapu látványos berobbantásával, kézműves bemutatókkal, korabeli ételek kóstolójával.

A török és a magyar sereg pénteken reggel kezd a táborépítésbe, majd a várat később elfoglaló Pálffy Miklós kapitány seregei felvonulnak a falak alá. A hagyományőrzők bemutatója mellett a múzeumban török kori fegyverekből, valamint régi katonaruhákból nyílik kiállítás, a jogászegylet pedig Werbőczy István munkásságáról rendez konferenciát.

Szombaton gyógynövények és fűszernövények kiállítása nyílik, a legkisebbeket történelmi játszótér szórakoztatja. A hagyományőrzők bemutatják az irreguláris lovas csapat kiképzését, a törökök feldúlják a vásári forgatagot és árverésen adnak túl a foglyul ejtett rabszolgákon. A jogászegylet képviselői török kádinak öltözve az iszlám jogszabályok szerint ítélkeznek.

A keresztény és oszmán csapatok összecsapására vasárnap tíz óra után kerül sor, majd megrendezik az íjászverseny döntőjét és délután háromkor a kapu berobbantásával megkezdődik a vár ostroma. A kapun patarával, azaz petárdával nyitnak utat az ostromlóknak.

A háromnapos Tatai Patara valós történeten alapul: 1597-ben gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány az új fegyver bevetésével foglalta vissza a tatai várat a törököktől. Később Győr felszabadításánál is az itt kipróbált fegyver indította el a sikeres ostromot. (MTI)

Képeink a tavalyi rendezvényről