Kolbász- és sódarmustra Gyulán
A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete az idei esztendőben is megrendezi a Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát. A tradicionális élelmiszerek kedvelői 2013. március 15-17. között ismerhetik meg számos hazai és külföldi húsipari kiállító, kézműves és őstermelő hagyományos módon készített termékeit.
2013. március 15-17.
Tavaly több mint húszezer látogatója volt a rendezvénynek, a szakmai versenyre 16 országból 116 termékkel – kolbászokkal és füstölt hentesárukkal – neveztek be magánszemélyek, illetve kereskedelmi mennyiséget előállító termelők és húsüzemek. Idén a versenyzők tíz kategóriában indulhatnak, a zsűrizésre szombaton – és a fesztivál történetében először nyilvánosan – kerül sor. A nyertes termékek Gyulai Sódar Fesztivál-elismerést kapnak. Idén is lesz kézműves szakmai kiállítás és vásár. A résztvevők a híres Stréberl üzemben ismerhetik meg a gyulai húsipar gazdag történetét.
A fesztiválon lesz böllérverseny, kolbászgyúróverseny, erdélyi konyhák bemutatója. A programokat lovagi bemutatók színesítik a várban és környékén. A látogatók szervezett keretek között kolbász- és sonkatúrán vehetnek részt, amelyen közvetlenül ismerhetik meg a gyulai termelők helyi ételeit és italait. A fesztivált gazdag kulturális program kíséri, ezek különböző korosztályokhoz szólnak.
Programok, IV. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra, 2013. 03. 15-17.
03. 15. Péntek: várkert, fesztiválsátor
09.00 Nyitnak a vásárosok
13:00 Grenadír Mars zenekar élő koncertje
16.00 Hivatalos megnyitó a fesztiválsátorban
17:00 Fél10 zenekar élő koncertje
18.00 Dumaszínház, Szomszéd néni produkciós iroda
20.00 Hevesi Tamás-Hevesi Imre élő koncert
Egyesületi székház:
A versenyre nevezett termékek átvétele a székházban (csütörtök, péntek)
03. 16. Szombat: várkert, fesztiválsátor
09.00 Kiállítás és vásár kezdete
09.15 „Bácskai Böllérek” disznóvágás bemutatója Zentáról
10.00 Erdélyi Konyha ételkészítési bemutató, kiállítói sátor
10.00 Bibuczi Gyermekszínház, nagyszínpad
10:00 Bábika kézműves foglalkozás és játszóház, udvar
11.00 II. Gyulai „Médiagyúró” verseny
11:00 Maróti Hagyományőrző Egyesület lovagi bemutatója, udvar
12.00 Kiss Kata zenekar élő koncertje
14:00 Kökény Attila műsora
14:00 Gyergyószentmiklósi székely ételkészítési bemutató, kiállítói sátor
15:15 Médiagyúrás eredményhirdetése
16:00 Csillogó Gyöngyszemek autentikus cigánytánc
18:00 Serica zenekar és a Coincidance tánccsoport ír táncbemutatója
20:00 Tóth Vera, élő koncert
Lovagi bemutató a vár tövében, egész nap
Egyesületi székház:
Múzeumlátogatás tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval
A Gyulai Kolbász- és Sonkatúra során, városi helyszíneket végigjáró vendégek a gyűjtőlap leadásakor kolbászt kapnak ajándékba.
Városi helyszíneken, a Gyulai Kolbász és Sonkatúra útvonalán:
Gasztronómiai bemutatók, kóstolóval
Italbemutatók, kóstolóval
03. 17. Vasárnap: várkert, fesztiválsátor
09:00 A sonka és kolbászverseny nyilvános zsűrizése
10.00 Csabai Kolbászklub kolbászkészítési bemutatója
10.00 Tengeri Attila zenés, családi gyermekműsora
10.00 Bábika kézműves foglalkozás és játszóház, udvar
11:00 Maróti Hagyományőrző Egyesület lovagi bemutatója, udvar
12.00 Operett gála, Merényi Nicolette és Kiszely Zoltán.
13.00 Ételkészítési bemutató Böllérkirály módra, kiállítói sátor
13.15 Kölyök kolbászkészítési bemutató
14.30 Körös néptáncegyüttes
16.00 Kolbász és sonkaverseny eredményhirdetése, Kolbász és sonkatúra
Nyereménysorsolása, a fesztiválsátorban
17:30 Dirty Slipers élő koncert
Lovagi bemutató a vár tövében egész nap
Egyesületi székház:
Múzeumlátogatás tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval
A Gyulai Kolbász- és Sonkatúra során, városi helyszíneket végigjáró vendégek a gyűjtőlap leadásakor kolbászt kapnak ajándékba.
Városi helyszíneken, a Gyulai Kolbász és Sonkatúra útvonalán:
Gasztronómiai bemutatók, kóstolóval
Italbemutatók, kóstolóval