Sportfesztivál és testépítő Grand Prix Budaörsön
Szombat reggeltől vasárnap hajnalig várja az érdeklődőket a harmadik alkalommal sorra kerülő budaörsi SportFest, mely számos program mellett a WBPF testépítő és fitnesz világszövetség Grand Prix versenyének is otthont ad.
A fesztivál helyszíne a budaörsi sportcsarnok, továbbá a strand bel- és külterülete, ahol szombaton 10 órától vasárnapi hajnali 2 óráig lesznek programok.
A fesztiválon a Grand Prix-verseny mellett küzdősport-bemutatókat is rendeznek, de meg lehet majd ismerkedni a legújabb edzésirányzatokkal is. Mindezek mellett lesz a fiatalok akrobatikus mutatványaira épülő Fitgeneration show, „kezdő fitt szépségek” részére kiírt éjszakai bikiniverseny. A mozogni vágyók a Move színpadnál félóránként más-más mozgásformát végezhetnek, de ki lehet majd próbálni többek között a strandröplabdát, a strandrögbit, a strandkézilabdát és a strandfocit is.
A szervezők gyerekeknek és felnőtteknek is állítanak fel játszóteret, s lesz még például csocsóbajnokság, sörpingpong és sör-váltófutás is.
A WBPF Hungary és a Budaörsi Fiatalok közös rendezvényének fővédnöke Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára. (ÖS)
Ez is érdekelhet

Túrával avatják fel a Duna-Dráva Nemzeti Park ürgemezei tanösvényét

Országos Jógafesztivál az Akvárium Klubban

Kékszalag: Több tízezer látogatót várnak Balatonfüredre

III. Eurakvilo Regatta: jótékonysági vitorlásverseny rajtol szombaton Balatonbogláron

Tó-futás Tatán vasárnap

Nemzetközi Jóga Nap és fesztivál Budapesten és több vidéki városban

Túrák és sportprogramok a World Walking Day keretében országszerte

Nemzetközi kerekesszékes rögbitorna Budapesten

Interkontinentális gombfoci döntő Budapesten

Kisvasutak Napja Lillafüreden

Coaching Fesztivál 2013. – A coachok köztünk élnek!

I. Amatőr Fogathajtó Verseny, Mezőzombor - Bortó

Zöldág Nemzetközi Öko-design Fesztivál

A Lágymányosi-öbölben indul a Sárkányhajó Fesztivál
