Nemzetközi kerekesszékes rögbitorna Budapesten
Jövő szerdától szombatig hat válogatott részvételével nemzetközi kerekesszékes rögbitornát rendeznek Budapesten, a MOM Sportközpontban.
Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős helyettes államtitkára elmondta, nagyon örülnek, hogy egy népszerű paralimpiai csapatsportág Magyarországon is komoly fejlődésnek indul, ennek jele a torna, amelyet anyagilag is támogat az Emmi.
Koller Sándor, az eseményt szervező Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke hangsúlyozta: Európában elsőként Magyarországon rendezik meg a nemzetközi szövetség (IWRF) által létrehozott Maximus Project keretében ezt az eseményt, amelynek lényege, hogy a rögbi terén fejlődőnek számító országok csapatai összemérhessék tudásukat.
A világon először Dél-Amerikában rendeztek ilyen versenyt, Európában mi kaptuk meg először a lehetőséget – jelentette ki Koller. Egyforma képességű együttesek találkoznak egymással, a tornát pedig közös edzőtáborozás előzi meg, ami óriási fejlődési lehetőséget jelent a résztvevők számára – mondta a szervező. (MTI)
Ez is érdekelhet

Ismét lépcsőfutás az Erzsébet-kilátóban

Ingyenes életmódfesztivál szeptember utolsó vasárnapján

Bringaverseny a kőbányai barlangrendszerben

Nagy Sportágválasztó a hétvégén tizennegyedszer

A világ egyik legextrémebb sportfesztiválja Siófokon

II. Decathlon Budaörsi Pingpong Fesztivál pénteken

Futóverseny Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából

Everness Indián Nyár - életmódfesztivál Alsóörsön

Éjszakai távlovas futam Komlón

Sportfesztivál az Asia Centerben

Sport Expo először Magyarországon

Bike Run Fest Magyarországon és Ausztriában

Everness Fesztivál az egészséges életmód jegyében

Legalább ötvenezer embert várnak az idei Strandok éjszakájára

