Pünkösdi zöldágjárás a Római-parton
A pünkösdi népszokásokat felelevenítő zöldágjárásra invitálják az érdeklődőket a Göncöl Néptáncegyüttes önkéntesei május 20-án, pünkösdhétfőn a Római-parton Budapesten.
A táncosok zenés menete 15.30-kor indul a 3. kerületi Mátyás király út végén a Duna-partról és a római-parti Evezős Sörkertig megy, ahol egyórás élő zenével kísért táncházzal zárul a pünkösdi mulatság.
A hagyomány szerint a falvak lakói pünkösdkor zöld ágakkal vonultak végig az utcákon, így űzve el a balszerencsét és köszöntve a tavasz eljövetelét.
A szervezők célja – mint írták – feleleveníteni a régi hagyományokat és megmutatni, hogy városi környezetben is izgalmas, értékes és szép formában lehet pünkösdi zöldágjárást tartani.
A táncegyüttes első városi hagyomány-visszahozó eseménye a 2012. decemberi adventi Ördögjárás folkflashmob volt, amikor 200 fős csoport táncolt a 3. kerületi Fő téren és az 5. kerületben a Szent István téren. (MTI)
Ez is érdekelhet

Nyílzápor: hagyományőrző íjásztalálkozó Ópusztaszeren

Végvári vigasságok Egerben

Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás

Csángó Fesztivál öt napon át

Keresik a böllérek legjobbját Napkoron

60 program, 1000 közreműködő a jászberényi Csángó Fesztiválon

"Forradalmi forgatag" – Programok a Hadtörténeti Múzeumban

Adventi forgatag a ferences kolostorban

Pécsváradi Leányvásár

Márton-napi újboráldás a paksi Sárgödör téren

Lovagi játékokat rendeznek Várgesztesen

Középkori programok a simontornyai vár napján

Mégiscsak lesz Kocsonyafesztivál Miskolcon

Szekér- és India fesztivál június végén a fővárosban
