Összművészeti fesztivál a Terézvárosban
Kulturális és gasztronómiai, igazi családi programokkal várja az érdeklődőket a főváros VI. kerülete a Terézvárosi Búcsú című rendezvényen október 12-13-án.
A fesztiválon a kézművesek vására mellett fellép a 100 Folk Celsius, a Ghymes, a Bab Társulat, Palya Bea, a Balkan Fanatik és a Magashegyi Underground, a kerületi nemzetiségek előadói, valamint a terézvárosi óvodák, iskolák is bemutatkoznak – olvasható a kerület közleményében.
A vásári forgatagban irodalmi jeleneteket, játékokat mutatnak be, a Postamúzeum interaktív kiállítást tart, lesznek látványos kísérletek, helytörténeti séta, a Terézváros anno és az Ablak a múltra című kiállítás a 20. század első felének hangulatát idézi meg, de szerepel a programban néptáncbemutató, óriásbáb-játék és utazó planetáriumi előadás is.
A rendezvényhez kapcsolódik a Terézvárosi Búcsú fotópályázata is, amelyre kizárólag a 2013-as fesztivál alatt készült, a program hangulatát bemutató képekkel lehet nevezni.
A kiírásra legfeljebb tíz alkotás küldhető be kortól, végzettségtől és lakhelytől függetlenül október 20-ig a fotopalyazat@eotvos10.hu címre. A zsűri által kiállításra kiválasztott fotók alkotói emléklapot kapnak, a díjazottak oklevélben és jutalomban részesülnek. A kiállítás anyaga megjelenik az Eötvös10 portál képgalériájában, az Eötvös10 Facebook-oldalán, a díjazott alkotások pedig a Terézváros közéleti, kulturális és életmódmagazinban. (MTI)
Ez is érdekelhet

Múzeumok éjszakája: nyitott pilótafülkék a ferihegyi repülőgépparkban

Ingyenes családi programok a budai Várban március 15-én

Pünkösdi királyt választanak a Sóstói Múzeumfaluban

Június 20-tól három napon át várja a látogatókat a Gyerek Sziget

XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Adventi programok Óbudán

Múzeumok éjszakája: Nagykanizsán a szóda és története lesz a középpontban

A Csillagászat Napja: 2014. május 10.

Darunéző túrák a Szegedi Fehér-tónál

Fesztiválsziget Esztergom 2013: Lampionos felvonulás és Majális 2013

Judafest Kölyöknap vasárnap Budapesten

Civilek ünnepe Egerben

Tájékozódási lovasverseny Gödön

Falusi íz-lelő napok: főszerep jut a kapirgálós csirkének
