Pünkösdi királyt választanak a Sóstói Múzeumfaluban

Pünkösdi királyt választanak a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban május 20-án, az ünnep második napján, és természetesen lesz királynéjárás is, csakúgy, mint az egykor jellemző volt a falvakban.
Kisgyörgy Tamás, a skanzen közművelődési munkatársa elmondta: pünkösdhétfőn egész napos program várja a létesítménybe látogatókat és a valamikori királynéjárást, az úgynevezett „mavagyonolást” a Nyírség és a Kismargaréta Táncegyüttes tagjai mutatják be, majd azt követően kezdődik a királyválasztás, az ügyességi verseny, amely dönt arról, ki kerül a képzeletbeli trónra.
Régen a falvakban pünkösd második napján termékenységi varázslást végeztek a lányok. Portáról portára járva, a „Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja” rigmust ismételgetve – innen a „mavagyonolás” elnevezés – kívántak bő kendertermést a háziaknak. Királynőjüket magasra emelve, mondták-kiáltották: „Ekkora legyen kendtek kendere!”
A kender egykor igen fontos haszonnövény volt, rostjáért termesztették, amelyből fonal készült, abból pedig szöveteket, vásznakat, köteleket gyártottak. A kenderkóróról vízben áztatással választották le a rostokat, amit napon szárítottak, aztán törték, tilolták, a csepűből pedig fonalat fontak. A legjobb műszaki szövetek, vitorlavásznak, hevederek, ponyvák, zsákok és kötelek még ma is kender alapanyagból készülnek.
A megválasztott pünkösdi király pedig különös előjogokkal rendelkezett a falvakban – emelte ki Kisgyörgy Tamás – egyebek mellett egy éven át a település minden mulatságába hivatalos volt, a helyiek állták a számláját a kocsmában. A „koronával” legénybírói szerep is járt, a fiatal fiúk vitás kérdéseiben ő döntött végérvényesen.
A pünkösdhétfőn 10 órakor kezdődő királynéjárás és a királyválasztó ügyességi verseny után, 13 órától különös divatbemutatót is rendeznek a Sóstói Múzeumfaluban: a néprajzi tájegységek viseleteiben gyönyörködhetnek a látogatók. A legkisebbeknek 14 órától a Burattinó Bábszínház kedveskedik előadással, 15 órától pedig a El-vándorló Lovasklub tart látványos bemutatót a skanzen temploma mögötti területen.
A kísérő programban lesz továbbá íjászat, szekerezés, lovaglás, sőt játszóudvar vár szülőket és gyermekeket egyaránt. A kézműves foglalkozásokon nemezelést, csuhézást, similabda- és pásztorrózsa-készítést sajátíthatnak el az érdeklődők, de megtekinthetik a mézeskalácsos, a cipész, a kádár, a kerékgyártó, a kovács és a fazekas mesterember szakmai bemutatóját is.
Befűtik a valamikori kemencét is pünkösdhétfőn a Sóstói Múzeumfaluban, és jóféle falusi lekváros buktát és kakaós csigát sütnek a vendégeknek. (MTI)