Nyolcvan program a Tudományfesztivál és a Föld napja közös rendezvényén
Mintegy 30 szervezet csaknem 80 programmal készül a Föld Napja és az V. Tudományfesztivál kétnapos rendezvényére, amelyet idén is a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében rendeznek meg április 22-23-án.
A rendezvény célja, hogy interaktív programok segítségével keltse fel az érdeklődést a tudományok, a környezet- és a természetvédelem iránt. Ebben az évben a talaj és a fény nemzetközi évéhez kapcsolódva a fesztiválon is kiemelt hangsúlyt fektetnek ezekre a területekre a szervezők és a résztvevő egyetemek, főiskolák, kutatóközpontok, szakmai szervezetek, nemzeti parkok, cégek, illetve egyesületek – közölték a szervezők.
A látogatók megnézhetnek egy drónreptetést, beülhetnek sűrített levegővel működő járműbe, de az időjárás-előrejelzés kulisszatitkaiba is bepillanthatnak, hiszen egy légköri szonda felengedése után másodperceken belül kivetítőn lehet majd látni a várható légköri, időjárási eseményeket. Ezáltal a résztvevők maguk is készíthetnek meteorológiai előrejelzést, valamint egy speciális eszköz segítségével megmérhetik, mekkora cseppekből áll az eső.
A Maci Kórházban a gyerekek megismerhetik az orvosi vizsgálat menetét és a gyermekrendelőben előforduló eszközöket, de a rendezvényen készíthetnek napórát, megvizsgálhatják a robotok működését, valamint egy gokartbemutatón is részt vehetnek.
Mindezek mellett bárki megfigyelheti, milyen hatással van a fény a mag csírázására, és a látogatók tapintásukat terméstapogatóval, geológiai tudásukat pedig kőzetfelismeréssel tehetik próbára.
A programmal párhuzamosan a TIT Kossuth Klub Egyesület által szervezett szabadegyetemen a Föld napjához kapcsolódó előadásokon a fényszennyezéstől és annak hatásától, a műhold-meteorológia alapjain keresztül a magyarországi barlangok világáig és a különböző gyógynövények gyógyhatásáig számos témakört érintenek majd az előadók.
A programokat a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Nemzeti Múzeum, a TIT Kossuth Klub Egyesület és az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság közösen szervezi.
MTI
Ez is érdekelhet

I. Mesekönyv Fesztivál

Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál márciusban

Kinizsi Napokat rendeznek Fábiánsebestyénen

Többnapos kulturális program húsvétkor Győrben

Szevasz Nyár! - főszezonnyitó fesztivál pénteken Gyöngyösön

Autósok figyelem! A lovasokat kéretik nagy ívben, dudaszó nélkül előzni!

A világűr titkait bemutató élményprogram nyílt a Babilon Centerben

Hetvenöt éves a XIII. kerület: rendezvények a hét végén

India lesz a Szentendrei Skanzen kétnapos pünkösdi fesztiváljának díszvendége

III. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell-Kiállítás

A hang világnapját ünneplik az Operaházban és a Műegyetemen

Magyar Innovációs TechShow az Akvárium Klubban

Mindent a szamarakról a rádpusztai Csacsigaloppon

A Nagy Csobbanás ingyenes koncertekkel
