Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken
Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.
„A rendezvény hívószava programjainkban a sokszínűség, ahogy azt a Son Mieux dalának címe, a Multicolor is kifejezi. A Jazzpiknik a generációk találkozása is, az edukáció jegyében megpróbáljuk a mai egyetemisták zenei ízlését dzsesszesebbé formálni. Emellett kiemelten fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás”
– mondta Valde Orsolya alapító-fesztiváligazgató a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Mint fogalmazott, a dzsessz a legsokoldalúbb műfaj, és míg a Jazzpiknik nagyszínpadán elsősorban a műfaj populárisabb alműfajait kínálják, a három kisebb színpadon ezúttal is igazi dzsessz fog szólni.
Sánta Dániel fesztiváligazgató-helyettes beszámolt arról, hogy a Paloznaki Jazzpikniken mintegy ötven előadó lép színpadra, a kisebb színpadokon túlnyomórészt a műfaj hazai kiválóságai.
A Paloznaki Jazzpiknik augusztus 1-jén csütörtökön nulladik nappal indul: a programban először két dj, Andrew J és Dan von Schulz ad műsort. Őket a brit díva, Izo FitzRoy követi: az énekesnő, dalszerző, zongorista blues-soul-gospel alapú dallamaival tavaly Veszprémben adott első ízben koncertet Magyarországon. A nyitónap zárókoncertjét az amerikai énekesnő, Anastacia adja, aki eddigi 25 éves pályafutása során világszerte több mint 52 millió eladott lemezt és több mint 225 díjat jegyez. Karrierje során dolgozott együtt Michael Jacksonnal, Luciano Pavarottival és Mariah Carey-vel is.
Augusztus 2-án pénteken egy magyar formáció, a Belau után a kilencvenes évek acid jazz műfajának úttörője, a brit Brand New Heavies tér vissza Paloznakra, őket a szintén brit Tony Hadley, a világhírű Spandau Ballet egykori frontembere követi. A nap végén az acid jazzt a house-zal ötvöző holland Kraak & Smaak lép fel – 2021-es, nagy sikerű koncertjük után második alkalommal.
A zárónapon, augusztus 3-án, szombaton előbb a Son Mieux holland popformáció lép fel, az este a Magyarországon rendkívül népszerű, a lounge, a dub, a trip-hop, a blues és a downtempo elemeit ötvöző brit Morcheeba koncertjével folytatódik, és végül egy újabb visszatérő, a soult, az R&B-t, a funkot és a popot vegyítő brit MF Robots duó zárja a 12. Paloznaki Jazzpikniket.
A kisebb színpadok programjait ismertetve Sánta Dániel kiemelte: fellép Pénzes Máté és a Zseb, amely műsorával az 50+1 éves legendás LGT-lemez, a Bummm! előtt tiszteleg a dalok dzsesszes, funkos, rockos feldolgozásával. A Fábián Juli Színpadon fog játszani az idén visszatérő népszerű Qualitons, az ingyenes két másik színpadon a Hangfoglaló Program tehetségeit (Gorg & Benzol, Symbiosis 5, Palágyi Ildikó) és az idei Müpa Jazz Showcase különdíjasát, a Claudia Raquel Quintettet is láthatja a közönség.
MTI
Ez is érdekelhet

Bad Manners februárban az A38-on

Balaton Sound: CeeLo Green megy, Afrojack jön

Debreceni bor- és dzsessznapok 175 magyar dzsesszmuzsikussal

Május végén újra Református Zenei Fesztivál a Ráday utca környékén

"Valamicskét táncolni is tud" - Sztepptáncfesztivál különleges produkciókkal

Teljes a Fridge fellépőinek listája

Rockmaraton: 35 ezer embert várnak a pécsi fesztiválra

Balkáni virtuózok az idei Babel Soundon

Február 7-én egész nap Stravinsky szól a Müpában

XVIII. Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál

Fritz Kalkbrenner dupla buli az Akváriumban

Budapest Ritmo: Salif Keita, Gérald Toto és mások

Szombaton kezdődik a gödöllői hárfafesztivál

VilágVeleje Nyár 2013: húsz év után új anyaggal jelentkezik az Európa Kiadó
