Február 7-én egész nap Stravinsky szól a Müpában
Február 7-én, jövő szombaton rendezik meg a Művészetek Palotájában a Stravinsky-maratont, amelyen az ország vezető szimfonikus és kamarazenekaraival olyan szólisták és karmesterek lépnek színpadra, mint Jandó Jenő, Perényi Miklós, Kelemen Barnabás, Fischer Iván és Kovács János. Alföldi Róbert rendezőként, Bozsik Yvette koreográfusként működik közre az egész napos minifesztiválon.
„Igor Stravinsky teljesen megváltoztatta a zenetörténelmet sokkolóan radikális, modern nyelvezetével, különösen ritmusaival, hangsúlyaival, anti-romantikus szemtelenségével. Joseph Haydn óta egy zeneszerző sem volt ilyen szellemes, okos és humoros. Életműve, amely különböző stíluskorszakokból áll össze, maga a 20. század – hihetetlenül izgalmas” – idézi a Budapesti Fesztiválzenekar beharangozója Fischer Iván zeneigazgatót, a zenei maratonok művészeti vezetőjét.
A február 7-i Stravinsky-maraton tizenegy koncertje 10.30-tól 22.00-ig tölti meg a Művészetek Palotája termeit, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet és a Fesztivál Színházat.
Elsőként, szombaton délelőtt A tűzmadár című balett zenéje csendül fel a Kovács János vezényelte MR Szimfonikusok tolmácsolásában. Nemcsak a fesztiválnak, hanem Stravinsky pályájának is nyitánya ez a darab: az 1910-ben, Párizsban bemutatott „tündérmese-balett”, melynek zenéjét a fiatal komponista a Gyagilev vezette Orosz Balett felkérésére írta, egy csapásra meghozta számára a hírnevet és az elismerést. A hangversenyeken leggyakrabban az 1919-ből származó, második változat hallható, az MR Szimfonikusok azonban az 1910-ben bemutatott eredeti balettzenét játsszák.
A Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével adandó koradélutáni hangversenyének egyik fénypontja Stravinsky Zsoltárszimfóniájának bemutatása lesz a Nemzeti Énekkar közreműködésével. A három zsoltárt megzenésítő művet a komponista a Bostoni Szimfonikus Zenekar fennállásának ötvenéves jubileumára írta 1930-ban.
Nem sokkal később egy Stravinsky alkotói életében fordulópontot jelentő mű, a Pulcinella című balett kerül terítékre a Takács-Nagy Gábor vezényelte Budapesti Vonósok, három neves hazai szólista – Megyesi Schwartz Lúcia alt, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus -, valamint a Bozsik Yvette Társulat előadásában. A Pulcinella, melyhez Stravinsky a 18. századig nyúlt vissza inspirációért, 1920-ban debütált a Párizsi Operaházban Pablo Picasso kosztümeivel és díszleteivel. A hatalmas feltűnést keltő művel Stravinsky belépett életének második, neoklasszikus alkotói korszakába.
Az egyik esti koncerten különleges hangszereléssel találkozhatunk: a komponista által 1966-ban alt és basszus szólóra, kórusra és zenekarra írott, saját maga által „zsebrequiemnek” nevezett Requiem Canticles, valamint az 1923-ra elkészült végleges változatában négy énekszólistát, kórust, négy zongorát és népes ütőhangszer-csoportot foglalkoztató Les noces (A menyegző) Ránki Fülöp, Borbély László, Bizják Dóra és Zentai Károly zongoraművészek, Miksch Adrienn, Kovács Annamária, Kálmán László és Massányi Viktor énekszólisták, az Amadinda Ütőegyüttes, a Concerto Budapest és a Szent Efrém Férfikar előadásában csendül fel Rácz Zoltán vezényletével.
A maraton zárásaképpen Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar Stravinsky egyik magnum opusát, a Tavaszi áldozatot mutatják be este. A mű egy pogány-kori orosz szertartást jelenít meg, amelyben a tavasz ébredését, a természet újjászületését egy ifjú feláldozásával köszöntik. A balett elhíresült 1913-as ősbemutatója, mely a zseniális táncos, Vaclav Nyizsinszkij koreográfusi debütálása volt, az elszabadult indulatok miatt botrányba fulladt.
A Stravinsky-maraton további fellépői közé tartozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Csaba Péter vezényelte MÁV Szimfonikusok, akik Kelemen Barnabás hegedűművészt látják vendégül. A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai több kamaraformációban is színre lépnek, közreműködnek például A katona története című darabban, amelyet Alföldi Róbert rendezésében és Jankó Zsolt vezényletével láthat a közönség. A délelőtti koncertek egyikén zeneiskolások is bemutatkozhatnak Stravinsky pedagógiai célból komponált műveivel.
A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta rendez közösen zenei maratonokat Fischer Iván művészeti vezetésével. Minden évben egy jelentős zeneszerző életműve kerül terítékre, legutóbb, 2014-ben Bach zenéjét élvezhette a közönség egy egész napon át.
A Stravinsky-maraton részletes programja elérhető a Fesztiválzenekar honlapján (www.bfz.hu).
MTI