Múzeumok Éjszakája: Kaposváron a könyvtár, a levéltár és a múzeum is nyitva áll a látogatók előtt
A könyvtár, a levéltár és a múzeum is nyitva áll a látogatók előtt Kaposváron június 22-én, a múzeumok éjszakáján.
A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár egy muzeális dokumentumokkal kiegészített vadászattal kapcsolatos könyvekből álló kiállítással, óránként indított raktártúrával, kézműves foglalkozással, filmvetítéssel, valamint a globális klímaváltozás várható somogyi hatásairól szóló előadással várja az érdeklődőket.
A Somogy Megyei Levéltárban címertani és zászlóismereti kézműves foglalkozáson vehetnek részt a látogatók, a levéltár raktárai iránt érdeklődők csoportos látogatás keretében kézbe vehetik a gyűjtemény ritka darabjait, így egyebek mellett Somogy megye történetének 18-19. századi forrásait, ugyanebből a korból származó könyveket, községi pecsétnyomókat és színes lenyomatokat, továbbá megnézhetik Somogy megye 13. és 19. század közötti okleveleit. Két időszaki kiállítás pedig a boszorkányperekbe, illetve a szocializmus korszakának jellemző dokumentumaiba enged bepillantást.
A Rippl-Rónai Múzeum előtti téren délután veteránautó kiállítás és kézműves vásár fogadja a látogatókat, este tűzzsonglőrök, néptáncosok és népzenészek szórakoztatják a nézőket, miközben tűzugrásra bíztatják a bátrabbakat. A múzeum épületében és az udvaron kora este gyermekfoglalkozásokat tartanak, amelyen a többi között megismerkedhetnek a restaurálás folyamatával, a Somogy természeti kincsei, néprajzi emlékei, régészeti leletei iránt érdeklődőket tárlatvezetésekre, előadásokra, filmvetítésre invitálják. (MTI)
Ez is érdekelhet

Fesztiválok, rendezvények, kiállítások, koncertek

Umbria látnivalók

Idén is lesz Ludovika Fesztivál

Kőleves Kert

Pénteken kezdődik az Örvényesvölgy Fesztivál Zalacsányban

MUCH Cirkuszfesztivál a Trafóban
Mennyit fizetnek az online kaszinók a hírességeknek a márkájuk népszerűsítéséért

Salzkammerguti tóvidék látnivalók

A közösségi platformok hatása a sportfogadási döntésekre
