Mintegy száz ingyenes program a pécsi Szamárfül Fesztiválon

Mintegy száz ingyenes programmal – köztük Halász Judit és az Alma zenekar koncertjével – várja a családokat a Szamárfül Fesztivál, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg péntektől három napon át a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

A dél-dunántúli régió legnagyobb gyermekfesztiválján felavatják Pécs legmagasabb – öt és fél méteres – csúszdáját is.

A Kolibri Színház Vitéz László Automata című darabjával, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház pedig a Brémai muzsikusokkal érkezik a fesztiválra, ahol sok más báb- és csecsemőszínházi előadást is tartanak.

Augusztus 19-én színpadra lép Halász Judit, másnap az Alma zenekar koncertezik, de a Rutkai Bori Banda, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Veronaki nagyzenekar és Korpás Éva produkciója is várja a látogatókat.

Lesznek kézműves műhelyek, ahol a családok együtt készíthetnek például pólókat, saját tervezésű ékszereket, papírhangszert és animációt. Lesz kreatív játszótér, interaktív mesejáték, robotépítés, valamint népszerű katalán utcai játékokkal is készülnek a szervezők. A látogatók megismerkedhetnek az amerikai indiánok művészetével és használati tárgyakat is készíthetnek.

A vasárnapig tartó fesztivál ideje alatt egyet fizet, kettőt kap akcióban vásárolható meg az Örökség-jegy, amellyel megtekinthetők a negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem – hívta fel a figyelmet a ZSÖK, hozzátéve, hogy a Pécsimami Egyesület fotópályázatán indulók között értékes ajándékokat is kisorsolnak.

A fesztiválról további részleteket a www.szamarfulfesztival.hu oldalon találnak az érdeklődők.

MTI