Már csak harmincötezret kell aludni, és mehetünk a Jövő Könyvtárába

Ha minden jól alakul, 2114-ben nyitja meg kapuit az olvasók előtt a Future Library, soha nem olvasott művekkel polcain. Évente egy szerzőt kér fel a szintén résztvevő, ugyanakkor project-álmodó Katie Paterson skót írónő, hogy gyarapítsa a könyvtár gyűjteményét egy-egy kézirattal. 

Fontos, hogy a művet (mely lehet bármilyen hosszabb lélegzetű irodalmi alkotás, regény és dráma is akár) egyedül létrehozója ismerje, aki még csak nem is beszélhet róla, maximum címét árulhatja el a nyilvánosságnak. Az első példányt egy Oslo környéki erdőben ássák el ünnepélyes ceremónia közepette, ahol azok a fák növekednek, melyek majd a könyvpapír alapanyagául fognak szolgálni.

A további kéziratok – egy újabb hagyományos és egy digitális formátumú – az osloi Deichman (nem cipőbolt, hanem) Könyvtár  különleges termébe kerülnek, hogy majd csaknem száz év múlva életre keljenek.

Eddig igent mondott a felkérésre Margaret Atwood, Elif Shafak, Sjón, a sci-fi irodalomban jártasak által ismert David Mitchell, illetve a dél-koreai fiatal írónő, Han Kang, akinek Növényevő című regénye magyarul is kiadatott.

Jogos a kérdés: vajon mi motiválja az alkotókat olyan fa ültetésére, melynek gyümölcseit ők maguk már nem élvezhetik? Morbid szóviccel élve: 2114-ben már nem csak a művek lesznek Oslóban… D. Mitchell úgy nyugtázta a felkérést, hogy legalább nem kell izgulnia regénye fogadtatása végett. Tényleg nem.

Az ember legősibb motivációja a túlélés. Aktualizálva: az írói halhatatlanság. Ahogy ma is adnak ki vinil (tévesen: bakelit) lemezeket, úgy nyomtatott könyv is pihenhet majd ükunokáink kezében.

Azonban rosszhiszeműségtől vezérelve ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az érintett szerzők neve kisebbfajta cunamiként söpör végig a világhálón a különleges könyvtárról szóló híradások kapcsán, s nyilván sokan rákeresnek az általuk kevésbé ismert nevekre, könyvcímekre. Igent mondani néha marketing-szempontból is bölcs dolog.

Szerző: Villax Richárd / Fesztikorkep.com