Korhatáros sétákat szervez a BUPAP
Budapest „szexuális térképének” néhány területét járják be a Budapesti Aszfaltprojekt (BUPAP) új sétái: a programok a dualizmus és a századforduló idejétől napjainkig olyan zárt, a nagyközönség számára többnyire ismeretlen szexuális közösségeket mutatnak be, mint a prostituáltaké vagy a homoszexuálisoké. A részvételt 18 éven felülieknek ajánlják a szervezők.
Séta a lányok nyomában címmel Szécsényi Mihály történész, levéltáros vezeti a Budapest 19-20. századi prostitúciótörténetével foglalkozó programot, amely a kezdetektől napjainkig mutatja be a prostitúció tereit, változásait és még ma is látható emlékeit városszerte.
A polgári korszak prostitúciójának előzményei még a feudalizmus idején, a városfalakkal körülvett Pesten és Budán bontakoztak ki és a 18. század második felétől fokozatosan alakultak ki helyszínei, intézményei. A szexuális szolgáltatások a 19. század folyamán részévé váltak a fogyasztói piacnak és az új nagyváros gyors növekedésével a prostitúció is új területeket hódított meg: a belváros vált a luxusszolgáltatások helyszínévé, míg a kispénzű kuncsaftok az akkori külső kerületekben kereshették fel az örömlányokat. A hatóságok minden korban szélmalomharcot vívtak az „iparral” szemben, amelynek rendszere a mai napra teljesen átalakult.
A „Másik” Budapest című program a fővárosi meleg szubkultúra életét, szokásait, tereit mutatja be és a szervezők híres magyar művészek életének kevéssé ismert részleteibe is beavatják a résztvevőket.
A Somogyi Rohonczy Zsófi művészettörténész vezetésével induló séta megkérdőjelezi a merevnek hitt kategóriákat és megpróbál új nézőpontok segítségével rávilágítani a város egy sokak által ismeretlen oldalára. A program a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban látható A meztelen férfi című kiállítás megtekintésével ér véget.
A Séta a lányok nyomában június 22-én 11 órakor, a „Másik” Budapest június 23-án 11 órától kerül megrendezésre, mindkét programra a http://bupap.hu/hu/ címen lehet jelentkezni. (MTI)
Ez is érdekelhet

Egymásnak felelgető műfajok a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon

Múzeumok éjszakája: az utazások napja Miskolcon

Múzeumok éjszakája: egyenruhákból nyílik kiállítás a BKV múzeumában

Versmondó-verseny Balatonszárszón

HUNGAstRY: Etessük meg Brüsszelt!

Azahriah, Beton.Hofi, Margaret Island és több száz magyar fellépő a Szigeten

Manu Chao, az Editors, Goran Bregovic a mai kínálatban

Szigetközi Friss Fesztivál a sokszínűség jegyében

Budapestre figyel öt napon át a cirkuszvilág

Fezen: mégse jön a Cult és az Anthrax, de lesz Yngwie J. Malmsteen

Világhírű parti brandek érkeznek az idei Sziget fesztiválra

Kezdődik a 4. Magyar Filmhét

Palóc világtalálkozót rendeznek Bátonyterenyén

Közösségi méhészet és méhmúzeum Budapest közepén
