Magyar-horvát családi pünkösd Zalaegerszegen

XIX. Egerszeg FesztiválMagyar-horvát családi pünkösdöt és a népi hagyományőrzők fesztiválját rendezik meg május 20-án, pünkösdhétfőn Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, a Kézművesek Házában.

Pünkösdkor a horvát családok is ünnepelnek, de a hétfő Horvátországban már munkanapnak számít, ezért a hét első napján a hagyományőrző csoportok tagjai Zalaegerszegre jönnek “pünkösdölni” – ismertette Skrabut Éva, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke az MTI-vel.

A programokról elmondta, kaproncai (Koprivnica) mesterek tartanak kézműves bemutatókat, a gyermekeknek játszóházakat. Fémtárgyakat készítenek, nemezelnek, de csuhéval, gyékénnyel is foglalkoznak és különböző formájú falevelekből is fonnak dísz- és használati tárgyakat.

A néprajzi tájegységekre jellemző pünkösdikirály- és királynőválasztás programját azonban némileg módosították a népi hagyományőrzők fesztiválján. A programokat a családi nap keretében szervezik a Gébárti-tó partján, ezért király helyett “pünkösdikirály-családot” választanak, hogy a szülőket és a gyermekeket is be tudják vonni a közös játékba.

A versengés Szilágyi Zoltán és Csiszár Zoltán népművészek irányításával zajlik. Egy fahordót például színültig megtöltenek vízzel, a versenyzőknek pedig az lesz a dolguk, hogy a fémérmeket a hordó alján elhelyezett edénybe bedobálják, amely a vízoszlopon keresztül nem könnyű feladat.

Érdekes, egyszerű, már-már feledésbe merült játékokat választanak, sor kerül dióverő játékra, zsákban futásra. A fesztiváli hangulatot citerazenekarok, dalkörök teszik még vidámabbá, a szepetneki hagyományőrző egyesület pedig horvát nyelven fog énekelni – mondta Skrabut Éva.

Pünkösdhétfőn, amely a XIX. Egerszeg Fesztivál zárónapja, óránként ingyenes autóbuszjáratok közlekednek a Gébárti-tó és a belváros között, hogy a látogatók mindkét rendezvényen részt tudjanak venni.