Ma kezdődik az I. Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztivál
Tizenegy rangos produkciót mutatnak be és gálaestet is rendeznek az Operettszínházban az április 8. és 29. közötti első Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztiválon.
A nagyszabású rendezvényen berlini, bukaresti, csíkszeredai, kolozsvári és szentpétervári zenés színházak szerepelnek egy-egy előadással a Budapesti Operettszínház társulata mellett.
Teljes orosz színházi társulatot láthat közönség: a szentpétervári Zenés Komédia Színház Kálmán Imre Marica grófnő című operettjével lép fel. Az oroszok egy stúdióelőadást is hoznak: Bernard Slade Jövőre, veled ugyanitt! című komédiájának musicalváltozatát Stan Daniels zenéjével.
Különleges lesz Presgurvic Rómeó és Júlia című musicalje is, amely nemcsak a vendéglátóknak, hanem a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínháznak is az egyik sikerprodukciója. A fesztiválon román és magyar énekes színészek együtt elevenítik meg a szerelmesek történetét.
A Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata is Kálmán Imre-művel, A cirkuszhercegnővel vesz részt a fesztiválon, a nemzetközi operavilágban is jegyzett énekesek alakítják a főszerepeket.
A hagyományteremtő eseményt támogatja a fővárosi önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap is, de a költségek jelentős részét saját forrásból, jegybevételekből fedezik. (MTI)
Ez is érdekelhet

Zempléni Fesztivál a negyedszázados jubileumok jegyében

Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója Budatétényben

Kapuzárási Pánik Fesztivál a Budapest Parkban

III. Gere Jazz Fesztivál júniusban

Budapest Ritmo: Salif Keita, Gérald Toto és mások

Teljes a VOLT programja

Csütörtökön kezdődik a Magyar Jazz Ünnepe

Fezen: Ákos-koncert és magyar nap július 31-én

Sérült színház (Disabled Theater) - Jérôme Bel előadása a Trafóban

Lemezboltok napja, újra magyar résztvevőkkel

Húsz ország hétszáz táncosa Európa legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválján

Helloween, Epica és Metal Allegiance is a Fezen fellépői között

Idén duók lépnek fel a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon

Díszítsd Te is a Szigetet!
