A leginspirálóbb előadások a Kortárs Drámafesztiválon
A magyar előadásokból válogató szemleprogram mellett külföldi produkciók, konferencia, workshop, felolvasószínház, kerekasztal-beszélgetés és koncertek is várják a közönséget a pénteken kezdődő Kortárs Drámafesztiválon.
2014. november 28 – december 8.
A 12. alkalommal megrendezett fesztivál eredeti célkitűzéséhez híven az idén is a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában (Hungarian Showcase Programme) – olvasható a szervezők közleményében.
A magyar szemleprogramot több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határon túli előadásból választotta ki egy héttagú zsűri. Kulcsár Viktória és Ugrai István produkciós vezető, Lőkös Ildikó dramaturg, Németh Ákos drámaíró, Szűcs Katalin Ágnes, Urbán Balázs és Varga Anikó kritikus olyan előadásokat válogattak be a programba, amelyek formai-tartalmi progresszivitást, vitaképességet, a valóságra adott reflexiót hordoznak magukban, vagyis kérdések feltételére késztetik a közönséget.
A magyar szemleprogramban látható Mikó Csaba Apátlanok című drámája a Theater Regensburg előadásában, Gogol A revizor című műve a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciójában, és a Bovary Emma című monodráma, a Dollár Papa Gyermekei nevű színházi műhely produkciója.
A közönség megtekintheti a GroundFloor Group Parallel című előadását, Boris Vian Tajtékos napok című művét a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadásában, a Mohácsi-testvérek e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című darabját, amely az Örkény István Színház produkciója, valamint Helen Edmundson Irtás című drámáját a Forte Társulat és Szkéné Színház közös előadásában.
Látható lesz Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című műve a FÜGE és az Orlai Produkció előadásaként, Pintér Béla Bárkibármikor című darabja, amelyet az Átrium Film-Színházzal közös produkcióként mutatott be a társulat, Mark Ravenhill Állampolgári ismeretek című műve, a MaNNa Produkció és a Zsámbéki Színházi Bázis közös előadása, valamint a HOPPart Társulat Hungari című koncertszínházi produkciója.
Szintén a magyar szemleprogram részeként látható a kecskeméti Katona József Színház Egy hosszú nap elutazik az éjszakába című előadása.
Külföldi produkcióként látható – a magyar vonatkozású, de külföldi társulat által színpadra vitt Apátlanok és Parallel mellett – a szlovák performer-rendező Sláva Daubnerová Untilted/Szöveg nélkül című előadása a MU Színházban.
December 5-én a Heinrich-Böll-Stiftung a fesztivállal együttműködésben és annak szakmai programjaként workshopokkal kiegészített nemzetközi konferenciát tart a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban Ingyen kultúra? – Egy új színház reménye vagy a remény színháza? címmel. Az egynapos konferencia délelőtti részében két panelbeszélgetés zajlik nemzetközi résztvevőkkel, míg délután két párhuzamosan zajló workshop közül választhatnak az érdeklődők.
November 29-én egy egész napos rendezvény keretében a magyar drámaírás jelenéről és jövőjéről beszélgetnek szakértők és pályakezdő drámaírók, akiknek a műveiből részleteket is hallhat a közönség. A programot este a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vendégjátéka zárja a Jurányi Inkubátorházban Potozky László Sztrodzsegon című darabjának Sebestyén Aba rendezte ősbemutatójával.
A fesztiválklubban – amelynek az Auróra ad otthont – fiatalok beszélgetnek magyar drámák külföldi műfordítóival, továbbá itt mutatják be a DráMAI mesék: kortárs magyar gyerekdarabok című kötetet is.
A fesztivál keretében az idén is tartanak szakmai kísérőprogramokat, szakmabelieknek szóló műhelyfoglalkozásokat is.
A Kortárs Drámafesztivál részint azzal a céllal jött létre, hogy párbeszédet alakítson ki a magyar és a nemzetközi színházi szakma képviselői között. A szervezők célja a magyar színházat nemzetközileg ismertté tenni. Épp ezért jött létre a szakmai látogatói program (Visitors’ Programme), amelynek keretében nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok, színházvezetők, dramaturgok, drámaírók és kutatók érkeznek Budapestre, idén tizennégy különböző országból, hogy megnézzék a zsűri által összeállított Hungarian Showcase programját.
A Visitors’ Programme résztvevői az előadások megtekintése és szakmai találkozók mellett idén a nemzetközi konferencián is részt vehetnek, valamint ellátogathatnak a Kortárs Drámafesztivállal egy időben zajló szabadkai Desiré Central Station fesztiválra és a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra is.
A Kortárs Drámafesztivál programjairól a http://www.dramafestival.hu/ linken található bővebb információ.