Kóstolót tartanak az első budapesti városi mézből
Városiméz-kóstolással, előadásokkal, tárlatvezetésekkel, kertmozival és A méhek világa című Oscar-díjra jelölt film vetítésével várja a vendégeket szombaton a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatóban és a Műcsarnok hátsó teraszán Budapest első városi méhészete, a Közösségi Méz Projekt.
Szeptember végéig látható a Műcsarnok hátsó teraszán az Új Múzeum Méheknek című kiállítás, amelyhez kapcsolódóan szeptember 14-én több programot is tartanak – közölték a szervezők.
A Klauzál téri Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatóban 11 és 14 óra között táblát avatnak a Based on Pig (BoP) csoport tagjai, akik a város étkezési kultúráját művészeti kutatási módszerekkel vizsgálják. A táblaavatás után a vendégek találkozhatnak a méheket gondozó méhészcsoport tagjaival, és megkóstolhatják Budapest első városi mézét is.
A szombat délutáni programokat a Műcsarnok hátsó teraszán tartják: az Új Múzeum Méheknek kiállításaira 16 és 18 óra között félóránként indulnak tárlatvezetések a méhészcsoport tagjaival, kora este pedig kertmozira invitálják az érdeklődőket, ahol A méhek világa című filmet vetítik.
Az Oscar-jelölt és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon több díjjal kitüntetett Markus Imhoof nagyszabású természetfilmje a méhek életét és az emberek mindennapjaira gyakorolt hatását mutatja be.
A német finger művészcsoport két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf ötlete nyomán július elején a Műcsarnok háta mögött három kaptárt állítottak fel, amelyekben három méhcsalád él és gyűjti a mézet. A kaptárok tetején nyílt meg az Új Múzeum Méheknek tárlat, amelynek termeibe a méhek berepülhetnek, az emberek pedig kívülről ismerkedhetnek meg a rovarok életével.
Az Új Múzeum Méheknek szeptember 30-ig látogatható minden héten, csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között. Az érdeklődőket hetente kétszer, csütörtökön és szombatonként magyar és idegen nyelvű tárlatvezetésekkel, valamint további programokkal várják. A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott. (MTI)
Ez is érdekelhet

Tolcsvai borfesztivál Spicccc-fröccs 2.0-val

Palóc majális - öt napos fesztivál Parádon

Múzeumok éjszakája: a Sziklakórház szabadtéri programokkal is készül

Kizárólag hölgyek válogatták a szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál alkotásait

Színházak éjszakája: programok a Katona József, az Örkény és a Radnóti Színházban

Százhúsz programmal várja a közönséget a Brain Bar jövőfesztivál

Szoborünnep: az építészet és szobrászat kapcsolatára emlékeznek

"A mi szigetünk"- Hétvégén II. Máramarosszigeti Magyar Napok

Fogyatékkal élők országos filmszemléjét tartják Zsirán

Mesterek szemével: retrospektív vetítéssorozat magyar rendezőktől

Naplemente-vadászat a Kerekdomb Fesztiválon

Három napig a néptánc fővárosa lesz Szolnok

Múzeumok éjszakája: programok a Zirci Ciszterci Apátságban

A magyar kultúra napja: Veszprémi programok
