Körbeölelik a Balatont pünkösdkor
Karnyújtásnyi Balaton címmel szervez népszerűsítő akciót a szegedi Balatonikum Egyesület, a cél, hogy pünkösd vasárnapján 250 ezer ember ölelje körül a tavat.
Varga Iván, a szervező egyesület elnöke elmondta: a kezdeményezés a Balaton-imádó emberek egyszeri és megismételhetetlen összefogása lehet. A programmal világrekordot szeretnének felállítani. A tó ugyanis az egész nemzeté, és ezt országszerte éreztetni kell. Így résztvevőként számítanak a Balatonnál lakók mellett mindenkire Békéscsabától Győrig, Nagykanizsától Miskolcig.
A sikerhez hozzájárulnak a helyi szolgáltatók, múzeumok, bemutatóhelyek is, akik komoly engedményeket adnak a résztvevőknek. „A gigantikus flash mob célja, hogy megszólítsuk a nemzet egészét” – mondta a szervező. Jelentkezni az abalaton.hu weboldalon lehet, hamarosan – tette hozzá a hivatalosan a szegedi Utazás kiállításon, hétvégén bemutatott programról Varga Iván.
2010-ben volt egy hasonló kísérlet a balatonboglári általános iskolások szervezésében, de akkor az nem sikerült.
Ez is érdekelhet

Könyvfesztivál: Michel Houellebecq: a szeretet és a gyász a két fő témám

Bálint-nap Noszvajon

Kocsik és szekerek – a Skanzen interaktív kiállítása

Lajka, az űrkutya az Armel Operafesztiválon

Bábok Éjszakája

Bonsai és suiseki kiállítást rendeznek Érden

Japán családi nap a Néprajzi Múzeumban

Lovagi viadal és ikonkészítés a veszprémi Mihály-napi programok között

Az idén is lesz Paraszt Forma-1 Ópályiban

A Leányvásárral kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja

Balaton Sound: Teltházas a szombat, elfogytak a kempingjegyek

Országszerte több helyen ma tartják a rendőrnapot

Tehetségpark diákoknak az Akváriumban

VI. Országos Öko Expo és Bio Fesztivál Gárdonyban
