Könyvfesztivál: Verseskönyv felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek Lackfi Jánostól

Felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek írta Lackfi János új verseskönyvét; a Kapjátok el Tüdő Gyuszit! című kötet a Móra Könyvkiadónál látott napvilágot.
A kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatja be a kötetet a Momentán Társulat közreműködésével pénteken 11 órától a Márai Sándor Teremben.
A József Attila-díjas szerző a 88 oldalas, Molnár Jacqueline által illusztrált kötetről az MTI-nek elmondta, hogy könyve elsősorban kamaszoknak, iskolásoknak készült, de a felnőtt olvasóknak is mulatságos lehet.
Az alkotó a kötet címéről elmondta, hogy a tüdőgyulladást szokta a népnyelv tüdőgyuszinak becézni, de a versekben Tüdő Gyula önálló életre kel. „Egy olyan srácról szól, akit nevéért csúfolnak. Egy egyik versben fogócskázás közben azt kiabálják a társai, hogy +kapjátok el Tüdő Gyuszit+” – fogalmazott a szerző.
Szerinte a kötet főhőse egy „igazi kamasz”, akit roppantul érdekelnek az olyan kérdések, mint a halál, a hatalom, a szexualitás, a test, a rokonszenv, a testi fogyatékosság, a jó és a rossz mibenléte. „Nem akarja a kész válaszokat elfogadni, inkább ő maga akarja felfedezni a világot” – tette hozzá.
Az egyik versben Tüdő Gyuszi azt játssza, hogy akcióhős, és amire ránéz, az felrobban. Szétlő egy zöldségest a benne lévő árussal együtt – mesélte Lackfi János, hozzátéve, hogy a fiú csak azt teszi, amit az akcióhősök esténként szoktak a tévében, őt azonban mégis megkergetik.
„Ha úgy tetszik, ez provokáció” – vélekedett, hozzátéve, tudja, hogy Tüdő Gyuszi korosztálya sokkal „durvább” dolgokkal találkozik naponta a világhálón vagy a televízióban. „Ebben a műfajban tehát nem tudok újat mutatni, de be tudom mutatni, mi érdekli az ilyen korú gyerekeket a szextől a testnedvekig” – magyarázta. Szerinte amikor a kamaszok kényes kérdéseket tesznek fel szüleiknek, a felnőtteket akarják próbára tenni, ugyanakkor maguk szeretnék megismerni az életet a maga mélységeiben, borzalmaival együtt.
Molnár Jacqueline illusztrátorral régóta dolgoznak együtt. Az alkotó itthon végzett animációs szakon, majd Katalóniába ment férjhez, munkái is főleg ott jelentek meg. „El tudtam csábítani, hogy a magyar piacra is dolgozzon” – mesélte a szerző. Elsőként a Kövér Lajos-meseregényeket illusztrálta, de a nevéhez fűződik A részeg elefánt, A domboninneni mesék vagy például az Aranysityak meseantológia rajzai is.
„Gyönyörű könyvet hozott létre: kaleidoszkópos színkavalkádot, graffitit, rajzokat. Szép párbeszédet folytatnak ezek a sok műfajú illusztrációk a kötet verseivel” – tette hozzá. (MTI)