Kezdődik a folklórfesztiválok szezonja

királyi_napokA nyári hónapokra összpontosul a sokszínű, az egész országra kiterjedő, magas színvonalú folklórfesztiválok évada. A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége, a CIOFF Hungary tavaly 45 országból fogadott vendég együtteseket. Idén a gazdasági helyzet miatt a nemzetközi kapcsolatok szerényebbek – hangzott el szerdai sajtótájékoztatójukon.

A magyar szövetség tavaly óta az UNESCO konzultatív szakmai partnere – közölte Héra Éva elnök. Elmondta, hogy nyaranta átlagosan 700-nél több előadást tartanak, ezekből 120 kis településeken látható, a nézőszám meghaladja a félmilliót.

Héra Éva kiemelte: a folklórfesztiválok jellemzője, hogy a közönség nem pusztán “fogyasztó”, azaz passzív nézője az eseményeknek, hanem közreműködője is, tavaly például 1500 önkéntest foglalkoztattak.

A fesztiválok színvonala véleménye szerint összefügg az ország mentális állapotával. A néphagyomány kincseinek megőrzésével kapcsolatos igény rendszerint a történelmi fordulópontoknál vetődik fel. Így az ipari forradalom idején Angliából indult el a kezdeményezés. Magyar folklór csoport 1835-ben járt először nemzetközi fesztiválon, Londonban.

Emlékeztetett arra, hogy évezredes népművészeti hagyományokról beszélni hiteltelen, a Gyöngyösbokréta mozgalom megszervezését az 1930-as évek elején például egy pesti újságíró, Paulini Béla kezdte el. Ez a később ráragasztott címkékkel ellentétben nem volt irredenta filozófiájú, viszont megalapozta a II. világháború utáni amatőr néptánccsoportok létrejöttét egészen a táncház mozgalomig.

Az idei folklórfesztiválok sorát a budapesti és környéki Duna Karnevál nyitja, amely június 14. és 23. között 70 órányi műsorral és ezer fellépővel várja az érdeklődőket. A 18. alkalommal megszervezett nemzetközi multikulturális eseményre görög, japán, kazah, kínai, olasz, spanyol, török, cseh, lengyel, szlovák, román és erdélyi vendégközreműködőt várnak.

Július 11. és 14. között rendezik Egerben a 25. Agria Nemzetközi Folktalálkozót és Bikavér Ünnepet. Zemplénben is 25. alkalommal népesülnek be a színpadok. A Matyóföldi Folkfesztiválon Mezőkövesden augusztus 2. és 4. között a kóstolók mellett kézműves mesterek tevékenységével ismerkedhet meg a közönség.

A 13. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 10 nemzet táncosaival, népi hangszerbemutatóval, kirakodóvásárral és mátrai borokkal hívja a hazai és külföldi publikumot.

Százhalombatta, Ráckeve és Tököl közösen rendezi meg a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált. Zemplénben is 25. alkalommal népesülnek be a fesztivál színpadok.

Székesfehérvár a Királyi Napoknak ad helyet, a Budai Vár pedig a Mesterségek Ünnepének. Ősszel szüreti napokat tartanak Szekszárdon, és szeptemberi program a Kecskeméti Népzenei Találkozó is. (MTI)