Kalászi Kortárs Tánctalálkozó
2013. októberében tizedik alkalommal megrendezett Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház a társulat indulása óta rendszeresen befogadja annak kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség.
A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.
A fesztivál ars poeticája némiképp változott a kezdetek óta: eleinte a programba olyan progresszív alkotókat hívtak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúltak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe. E törekvés a mai napig megmaradt, ám kiegészült egy szélesebb körű érdeklődéssel: a szervezők ma már általában véve jelentős hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg a fesztivál programjába.
X. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó
2013. október 17-19.
2013. október 17., csütörtök
16:00 Színház- és Filmművészeti Egyetem: Toldi (Színházterem)
2013. október 18., péntek
18:30 Kiállításmegnyitó – Válogatás Dusa Gábor táncfotóiból (Kávézó)
19:00 Találkozások 1. – A 10 éves Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gálaműsora (Színházterem)
20:30 Táncház a Magos zenekarral (Kávézó)
2013. október 19., szombat
18:00 Találkozások 2. – A 10 éves Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gálaműsora (Színházterem)
19:30 Szűkített Kvartett koncert (kávézó)
20:30 Duna Táncműhely: A csend szigetei (Színházterem)
Fesztivál helyszíne:
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár – Faluház,
Budakalász, Szentendrei út 9.
JEGYINFORMÁCIÓ
teljes árú jegy: 1.000 Ft
diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft
diák csoportos jegy a Toldi c. előadásra (10 főtől, csak elővételben): 600 Ft
teljes árú bérlet (Találkozások 1, Találkozások 2, A csend szigetei): 1.800 Ft
diák / nyugdíjas bérlet (Találkozások 1, Találkozások 2, A csend szigetei): 1.500 Ft
A Szűkített Kvartett koncertje, valamint a kiállítás és a táncház belépőjegy nélkül látogatható.
Ez is érdekelhet

Tavaszi fesztivál Egerben

Fotóutca Fesztivál a Capa Központban és a Mai Manó Házban

POSZT: Kiállítással emlékeznek Weöres Sándorra és Gobbi Hildára

Egész napos programmal ünnepel vasárnap a Miskolci Nemzeti Színház

VHK motivációra Éljetek halottak fesztivál november 1-jén

Törőcsik Mari lesz a vendég Érdi Tamás zongoraestjén

Tizenöt produkció az idei L1danceFesten

L1danceFest: nemzetközi tánckavalkád

Ünnepi héttel nyílik meg a szekszárdi Babits Kulturális Központ

Múzeumok éjszakája: India ízei a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban

Eszterházi Vigasságok: 18 hét, 60 koncert, 150 fellépő

Országszerte beköszönt csütörtökön a Francia Filmtavasz a mozikba

Építészeti Filmnapok a Toldi moziban

Múzeumok éjszakája: tárlatvezetések, kalandtúrák a Néprajziban
