Harmadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Fehérvár Fesztet

fehérvárfesztHarmadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Fehérvár Fesztet. A kétnapos zenei eseményen csak székesfehérvári előadók állnak színpadra.

A jóval nagyobb múltú Fehérvári Zenei Napok (Fezen) fesztiválon egyre kevesebb lehetősége van a fellépésre a helyi zenekaroknak. A június 14-15-i Fehérvár Feszten az összes fellépő székesfehérvári kötődésű lesz, ezért az önkormányzat is támogatja megrendezését – mondta Juhász László, a városi közgyűlés civil szervezetek tanácsnoka a keddi sajtótájékoztatón.

A képviselő szerint a fesztivál életképes, hiszen a tavalyi 25 után idén már 38 zenekar lép színpadra. Úgy vélte, a rajongótáborok mérete alapján több ezer fős közönség előtt zenélhetnek a fellépők a két nap során.

Izsay Donát, az Egészség és Kultúra Egyesület elnöke, az Anti Playback zenei közösség vezetője hangsúlyozta: először rendezik meg szabadtéren a fesztivált, a helyszín a Sóstói Stadion parkolója lesz. A szervezésben segítséget kaptak a Videoton Futball Clubtól. A korábbi alkalmakkal ellentétben a rock és a heavy metál mellett ezúttal megjelennek a kevéssé kemény irányzatok is.

Klecska Márton, a No Wave zenei közösség aktivistája elmondta, hogy először csatlakoztak a fesztivál szervezéséhez. Csakúgy, mint a Fezenen, itt is önálló színpaduk lesz, amelyen a progresszív rocktól az autentikus cigányzenéig mindenféle stílus képviselteti magát.

A két színpadon felváltva szólalnak meg a zenekarok, így a közönség egyetlen koncertről sem marad le. A fellépők között lesz többek mellett a 6alag, a Septic Pain, a Fegyelmező Részleg, az Eclipse of the Sun, a Térkövön Sült Lángos, a Raktárkrú, a Lásho Lecsó, az Error of the System és a Zenekör. (MTI)