Első alkalommal rendezik meg a bihari táj napját
Első alkalommal rendezik meg szombaton a bihari táj napját Biharugrán és a település közelében lévő madárvártán. A rendezvény célja bemutatni a bihari táj környezeti és kulturális értékeit, valamint európai hírű madárvilágát.
Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta: a rendezvény célja bemutatni a bihari táj környezeti és kulturális értékeit, valamint európai hírű madárvilágát a tájegységben élő embereknek. Májusban különösen sokszínű a bihari táj élővilága, a madarak ilyenkor fészkelnek, a fokozottan védett vízi és pusztai növények virágban pompáznak.
Kiemelte: a rendezvényre meghívást kaptak a települések polgármesterei, akik szakmai program keretében kapnak tájékoztatást a nemzeti park feladatairól, munkájáról és a tájegység ritkaságnak számító természeti értékeiről. A nemzeti park szeretné szorosabbra fűzni a települések vezetőivel a kapcsolatot a ritka természeti kincsek közös védelme érdekében.
A programok közül az igazgató kiemelte a reggeltől estig folyamatosan induló gyalogtúrákat, amelyek alkalmával a látogatók szakmai vezetővel járhatják be az orchideákkal borított réteket. A természetes vízállások gazdag élővilágát a túrázók nagyteljesítményű mikroszkóp segítségével felnagyítva szemlélhetik hidrobiológus szakember kalauzolása mellett.
Az érdeklődők a fészkelő madarak életét kivetítőn láthatják, egy kisrepülőre szerelt kamera járja be a fészekrakó helyeket. Sok-sok családi és gyermekprogram mellett lesz hagyományos madarásztúra is.
A társszervező Biharugra önkormányzata helyi termékbemutatókkal várja a vendégeket, a falu kemencéjében kapros-túros lepény készül, a központban felállított színpadon a térségből érkező gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek és zenekarok adnak műsort – fűzte hozzá Tirják László.
Szakmai program a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Időtartam: 9.00-17.00
Részvételi díj: A programokra a belépés díjtalan.
10.00 és 14.00 órakor Botanikai túra szakvezetővel a fokozottan védett Ugrai-rét orchideáinak és más növényritkaságainak bemutatása (indulás a Madárvártától)
• Madármegfigyelés a Biharugrai-halastavakon
• Nádi énekes madarak gyűrűzése (Madárvártánál)
• Vízi élőlények világának bemutatása, mikroszkópos vizsgálat szakemberek segítségével.
Bihari Madárvárta
Időtartam: 9.00–17.00
Részvételi díj: A programokra a belépés díjtalan.
9.00–16.00 Kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak
9.30–11.30 Meghívásos természetismereti vetélkedő a térség általános iskoláinak
• „A Körös-Maros Nemzeti Park növényvilága” című fotókiállítás
• Válogatás a „Varázslatos Magyarország” 2010-2011 természetfotóiból
• Természetfilmek vetítése
• Népi játszótér régi korokat felidéző játékokkal, szalmavár
• Kézműves-, és helyi termékek vására
A rendezvény napján 9.30 és 16.30 között ingyenesen igénybe vehető DOTTÓ kisvonat közlekedik a Bölöny Kastély épülete és a Bihari Madárvárta között.
A település helyi termékek bemutatójával, a Falumúzeum nyitott kapukkal várja az érdeklődőket. A falu kemencéjében kapros túros lepény készül.
Egész nap igénybe vehető büfé, illetve 12.00-14.00-ig ebédszolgáltatás.
(Menü: szürkemarhapörkölt, főtt krumpli, kenyér, savanyúság)
Regisztráció:
judit.lestyan-goda@kmnp.hu
06-30-937-6921