Új téli kulturális fesztivál a Városháza parkban
A Városháza parkban november 29. és december 24. között Advent Budapesten címmel új kulturális téli fesztivál indul útjára.
Az advent első hétvégéjén induló családi rendezvény elsősorban a budapestieket szólítja meg az ünnepvárás jegyében, újdonságként kulturális programokat kínálva – közölte a Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája.
A programsorozat olyan közösségi színteret hoz létre Budapest szívében, ahol a budapestiek és az ide látogató vendégek családias hangulatban tölthetik el az ünnepi felkészülés időszakát.
A Szabad Tér Színház által szervezett Téli Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a kulturális értékek közvetítésére – hangsúlyozta Bán Teodóra, a színház ügyvezetője. Az adventi vasárnapokon a gyertyagyújtást neves előadók műsorai teszik még ünnepélyesebbé. A négy adventi hétvégén professzionális előadások, köztük a fővárosi fenntartású színházak ünnepi produkciói szerepelnek a programban. Emellett iskolás csoportok is érkeznek a határon túlról, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó betlehemes hagyományokat bemutassák.
A magyar kézműves és gasztronómiai érdekességeket kínáló vásári forgatag mellett a téren felállított fűthető Sátor Színház minden nap kulturális programmal várja a látogatókat. Hétköznap esténként Budapest legjobb hagyományőrző amatőr csoportjainak előadásai, továbbá művészeti intézmények hallgatóinak produkciói láthatók a Téli Fesztiválon.
Budapest 23 kerületének óvodás és iskolás csoportjai is lehetőséget kapnak, hogy hétköznapokon a Sátor Színházban bemutassák karácsonyi műsoraikat vagy megtartsák saját ünnepségüket.
A Városháza parkban állítják fel az ország egyik legnagyobb, 16 méteres karácsonyfáját, valamint egy 10 méter átmérőjű adventi koszorút is kiállítanak, amelynek gyertyáit ünnepélyes szertartás keretében gyújtják meg.
Bán Teodóra hozzátette: a hagyományos Vörösmarty téri karácsonyi vásárt is megrendezik, ez november 27-től várja a látogatókat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Nemzetközi gyógy- és fűszernövénynapok Zalaszentlászlón

Japán családi nap a Néprajzi Múzeumban

Mintegy száz ingyenes program a pécsi Szamárfül Fesztiválon

SzamosFeszt a szabolcsi Cégénydányádon

Pirostojás expresszt indít a lillafüredi kisvasút

Babarci Szüreti Fesztivál 2013.

Kabóciádé bábfesztivál Veszprémben egzotikus előadásokkal

X. Zalaegerszegi Országos Fazekas- Keramikus Találkozó és Fesztivál

Hungarikum Fesztivál Kecskeméten

II. Bab Nap Budakeszin

Gönci Barack Vigasság júliusban

5. Zebegényi Sárkányfesztivál

I. Harsányi Szürkemarha Fesztivál: családi nap a gasztronómia jegyében

Első alkalommal rendezik meg a bihari táj napját
