BuSho Rövidfilm Fesztivál Budapesten
Augusztus 29-én kezdődik és szeptember 3-áig, vasárnapig tart a 13. BuSho Rövidilm Fesztivál Budapesten a Puskin moziban és az Art+ Cinema-ban, ahol fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmeket vetítenek a nagyvilágból.
A versenyprogram mellett panoráma vetítések, fesztiválok válogatásai, filmes iskolák bemutatói és különböző workshopok, koncertek is színesítik a programot. A mustrán, amely a közelmúltban kapta meg az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését, Magyarországon egyedülálló módon levetítik az Európai Filmdíjak rövidfilm kategóriájának tavalyi jelöltjeit is.
A fesztiválon a beérkezett csaknem ezer nevezésből végül 75 rövidfilm versenyezhet három fő-, valamint hét kategória díjáért. A 15 órányi versenyprogramban 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás szerepel, köztük 17 magyar rövidfilm is. A Médiatanács két 500 ezer forint értékű különdíjat oszt ki, valamint ismét odaítélik a Sziget Kft. felajánlásában azt a hetijegyet, amely egy ministáb részére nyújt belépést és forgatási engedélyt a következő évi zenei fesztiválra.
MTI / Fotó: BuSho.hu
Ez is érdekelhet

Design és urbanisztika a 6. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Kultur Brigde fesztivál kiállításokkal, koncertekkel az ELTÉ-n

Premier előtti filmek a Cinema City Filmünnepen

Kogart Tihany: egész évben nyitva tartó kiállítóhellyel gazdagodik a Tihanyi-félsziget

Színes programkavalkád az idei Óbuda Napon

Jelen/Lét fesztivál: nemzetiségi színházak találkozója Budapesten

Rozé, rizling és jazz napok: harminc koncert Veszprémben

Művészetek völgye: Kárpát-medence és Moldva dalai a Kaláka-udvarban

Válság, szegénység, szolidaritás: a Szépírók Társasága IX. Irodalmi Fesztiválja

Kortárs cirkusz a Szigeten

A magyar kultúra napja: Veszprémi programok

Zsolnay Fényfesztivál Pécsen

Igazi összművészeti fesztivál a Szekszárdi Szüreti Napok

14. Nemzetközi Énekkar-verseny és Fesztivál

Pingback: BuSho Rövidfilm Fesztivál Budapesten - StartHírek.hu