A Lupa-sziget múltját és jelenét mutatják be egy kiállításon
Archív dokumentumokon, fotókon, használati tárgyakon, valamint Molnár-C. Pál festményein keresztül idézi fel a dunai Lupa-sziget múltját és jelenét az a kiállítás, amely szombattól látható a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban Budapesten.
„Olyan érdekes dokumentumokat és anyagokat gyűjtöttünk össze a lupai lakosok emlékeiből, amelyek a közelmúlt történelme mellett az üdülő sziget hangulatát adják vissza” – hangsúlyozta Molnár-C. Pál unokája, Csillag Péter, a múzeum vezetője A csendes sziget című tárlatról.
Molnár-C. Páltól láthatók lesznek a sziget ihlette képek, a nyugágya, valamint az idei Szakrális Művészetek Hete és a Kulturális örökség napok eseménysorozatának témájához kapcsolódva a vizet és annak tükröződését ábrázoló alkotásai.
A tárlaton bemutatnak például egy 1940-ből származó listát a sziget tulajdonosairól, amelyen szerepel többek között Páger Antal és Hatvany Lajosné is – mondta el Csillag Péter. Hozzátette: több neves közéleti személyiség – például Margitai Ági színművész, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, olimpikon – jelenleg is a sziget lakója. Bacsó Péter rendező pedig itt forgatta a Nyáron egyszerű című első filmjét 1963-ban.
A kiállításon megtekinthetőek lesznek a szigeten nyaraló Csécsy Imre országgyűlési képviselő, író, műfordító keramikus feleségének, Menzer Magdának az akvarelljei, valamint kiállítanak humoros rajzokat Krisztinkovich Béla műgyűjtőről és családjáról, akik korábban egy kiadványt is megjelentettek a szigetről.
A Lupát elöntő árvizeket fotókon elevenítik fel.
Csillag Péter kifejtette: a kiállítással emléket szeretnének állítani a sziget névadójának és egykori tulajdonosának, Luppa Péternek (1838-1904) is. Hozzátette: a felvilágosult gazdálkodó, parlamenti képviselő végigutazta a Dunát. A tárlaton bemutatják útleírásait a hozzájuk tartozó rajzokkal.
A múzeum vezetője felidézte, hogy Luppa Péter az 1930-as években adta el a területet, amelyet felparcelláztak. „A szigetet teniszpályával és kertvendéglővel úgy alakították ki annak idején, hogy a polgári réteg otthon érezhesse magát” – fejtette ki. A terület építészetének hangulatához és stílusához hozzájárult többek között Kozma Lajos építész is, aki több Bauhaus stílusú házat tervezett a szigeten, köztük a sajátját is.
A Lupa-szigetet jelenét és múltját bemutató kiállítás november 2-ig tart nyitva. (MTI)