A költészet napja: programok Vas megyében
Számos apróbb helyi programmal kapcsolódnak Vas megyében a költészet napjának megünnepléséhez, átfogó megyei rendezvényt azonban idén nem tartanak.
Április 10-én Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Szabadság szerelem címmel a Tarisznyások együttes verses, zenés műsorát láthatják és hallhatják az érdeklődők – mondta el Pallósiné Toldy Márta a könyvtár igazgatója.
Celldömölkön az ünnep előestéjén a Kemenesaljai Művelődési Központban működő Kresznerics könyvtárban a városban és annak környékén élő polgárokat várják felolvasó estre ahol mindenki elmondhatja, felolvashatja kedvenc költőjének egy versét.
Április 11-én Szentgotthárdon a színházban rendeznek költészet napi műsort, amelyen fellép Kovács Miklós énekes-gitáros és a város vegyeskara is, másnap pedig Levente Péter Kacagó Koncert című műsorát láthatja a közönség – tájékoztatott Károly Andrea, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület vezetője
Bükön tavaszköszöntő játszóház kezdődik pénteken délelőtt a városi könyvtárban, majd kihirdetik a könyvtár által korábban hirdetett meseíró, meseillusztrációs verseny eredményét, este pedig Vámos Miklós író önálló estje kezdődik a színházteremben.
Vasváron április 12-én 10 órakor V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár nyitja meg a Kardos László Általános iskola versmondó versenyét. (MTI)
Ez is érdekelhet

Jubileumi évadra készül a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad

5. Zebegényi Sárkányfesztivál

Múzeumok éjszakája: hintó, Dottó és Cadillac is várja a keszthelyi látogatókat

Tajvani dokumentumfilm-napok a Toldi moziban

Megkezdődött a IX. Deszka Fesztivál Debrecenben

Kiállítás a magyar sportélet áldozatairól

Hétrétország - a szerek és porták közfesztiválja

DESZKA Fesztivál Debrecenben

Kandela néven fesztivál indul a Skanzenben

Ingyenes családi programok a budai Várban március 15-én

Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget

Balettverseny és balettfilmfesztivál Nurejev emlékére

Pompázatos év(ad)záró kiállítás Kazincbarcikán

Grátisz nulladik nap a B.my.Lake-en
