Fazekasmesterek és inasok versenyeznek Naszályon
Fazekasmesterek országos találkozóját, kirakodóvásárát és versenyét rendezik meg a hétvégén a Tata és Komárom között fekvő Naszályon.
A belépődíj nélküli, kétnapos rendezvényre 24 fazekas hozza el portékáit Abonytól Vönöckig az ország minden részéből, és bemutatót tart mesterségének fogásaiból. Szombaton, a mesterek versenyén lakodalmas fazekat korongoznak négykezesben, azaz párosan. A lakodalmas fazék 30 centiméteresnél magasabb cserépfazék, amelynek két függőleges állású füle a szájából indul ki. Lakodalmakon sok vendégre lehetett főzni benne.
A tatai múzeum munkatársa a feliratos népi kerámiákról tart előadást, majd kiállítás nyílik a múzeum gyűjteményében található tárgyakból. Az érdeklődőket emellett játszóház, korongozás, népi sorversenyek és táncház is szórakoztatja a két napon. Természetesen idén sem marad el a házi készítésű sajt és méz bemutató, illetve vásár.
Vasárnap a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával rendezett versenyen a tanulóknak, frissen végzett fazekasoknak, csalikancsót kell készíteniük. A csalikancsóból nem lehet a megszokott módon inni, mert a füle üreges és az edény száján húzódó perembe vezeti az italt, a peremen pedig több valódi és hamis ivónyílás van.
A találkozó másnapján főzőversenyt tartanak, amelyen saját készítésű cserépfazekakban készül az étel, majd népi játszóházat rendeznek. A napot tombolahúzás zárja, a fazekasmesterek felajánlásaiból álló díjakkal. (MTI)
Ez is érdekelhet

Bakafesztivál a Monostori erődben

Rárós Fesztivál: Balaton, Péterfy Bori és R-Go

Minden a möggyről szól az első kőrösi möggyfesztiválon

Szent István-napi várjátékok Hollókőn

Ismeretterjesztő előadások és épületbejárás a Hagyományok Háza nyílt hetén

Ostromnapok Fesztivál Szigetváron

Augusztus 14. és 16. között rendezik meg az idei Kurultájt

Porcinkula búcsú és családi hétvége Tatán

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel

Hímestojás-fesztivál Bátán

Bájgúnárok viadala a Sóstói Múzeumfaluban

Jubileumi Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Borotválós asszonyfarsang Parádsasváron

Keceli Flora Virágfesztivál a retró jegyében
