Tavaszi zsongás Kecskeméten
Jövő hét végén kezdődik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, a majdnem egy hónapon át tartó eseménysorozaton csaknem hatvan programot tekinthetnek meg az érdeklődők húsz helyszínen. A programok a kultúra szinte minden területét érintik, a programsorozat költségvetése meghaladja a 30 millió forintot.
A március 11-én induló fesztivált végigkísérik a jubileumok. Az idén 25 éves születésnapját ünneplő Csík Zenekar a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesével ad közös koncertet, valamint Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából is rendeznek egy különleges estet. A fesztiválon megemlékeznek a száz éve született Weöres Sándorra is Psyché című verses regényének a bemutatásával.
A fesztivál egyik különlegességének tartják a programsorozatba beiktatott minifesztiválokat, mint a Kecskemét Fringe, a Nemzetközi Bohém Ragtime Jazz Fesztivál, valamint a Katona József Színház rendezvénye, a negyedik alkalommal meghirdetett színművészeti egyetemek találkozója.
A 28. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál április 3-ig tart.
Ízelítő a 2013-as Tavaszi Fesztivál programjaiból
forrás MTI
Ez is érdekelhet

Márton-napi mulatság a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál Budaörsön

Chainsmokers és David Guetta újra a Balaton Sound-on

Divatbemutató a Gellért fürdőben

XI. Országos Fazekas és Keramikus Találkozó és Fesztivál

Kórusok éjszakája a józsefvárosi palotanegyedben

A hazai kortárs táncszínházi kínálatból ad ízelítőt A Tánc Fesztiválja Veszprémben

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

Magyar rockerekre fókuszál az első Rock Fesztivál Budapest

Húsvéti kézműves vásár a Petőfi Csarnokban

RockPart: a Tiamat, a Biohazard és a Kreator Balatonszemesen

Moldvai táncház, kamasz táncház és népzenész bál a Fonóban

Három helyszínen várja a látogatókat a 4. Tánc Világnapi Maraton

Könyvbemutatók, zenés programok és interaktív produkciók az Olvasás éjszakáján

