Magyar film is ringbe száll a Kristály Glóbuszért Karlovy Varyban
Szász János nemzetközi szereplőgárdát felvonultató A nagy füzet című alkotása is meghívást kapott Karlovy Varyba, a június 28-án kezdődő 48. nemzetközi filmfesztiválra, amely a közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
Az új magyar filmnek ez lesz a világpremierje, és a nagy hagyományú nemzetközi fesztivál versenyprogramjában mutatják be – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap, amely 180 millió forinttal támogatta a mozifilmet.
A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamánál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A nagy füzet bemutatóján Karlovy Varyban a film rendezője és a főszereplők is részt vesznek.
A versenyprogramban összesen 14 film – egyebek között cseh, brit, olasz, lengyel alkotás – szerepel.
A július 6-ig tartó filmszemlét Michel Gondry francia rendező és forgatókönyvíró L’écume des jours című alkotása nyitja meg – jelentette be Jirí Bartoska, a fesztivál igazgatója keddi prágai sajtótájékoztatóján.
A díszvendég az idén Oliver Stone, az Oscar-díjas amerikai rendező és forgatókönyvíró lesz, a nemzetközi zsűriben pályatársa, Agnieszka Holland elnököl – erősítette meg Bartoska.
Oliver Stone a fesztivált megnyitó gálaesten Kristály Glóbuszt kap a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért. A fesztivál nézői egy válogatás keretében ízelítőt kapnak Stone legjobb filmjeiből.
Ugyanilyen elismerésben részesül Theodor Pistek akadémiai festőművész, aki Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendező szereplőinek legfőbb kosztümtervezője.
A versenyfilmeket elbíráló nemzetközi zsűri elnöke Agnieszka Holland lengyel filmrendező lesz. Hollandot háromszor jelölték Oscar-díjra, legutóbb az Égő bokor című, Csehszlovákia újkori történelméből merítő háromrészes filmjével hívta fel magára a figyelmet.
A versenykategóriában a győztes film a hagyományos fődíjon, a Kristály Glóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.
A fesztivál programját számos szekció alkotja a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül. A magyar filmek rendszeres résztvevői a Karlovy Vary-i szemlének.
A kilencnapos seregszemle költségvetése – hasonlóan a korábbi évekhez – 135 millió korona.
Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.
A rangos filmszemle díjkiosztóját július 6-án, szombaton este tartják. (MTI)
Ez is érdekelhet

Ismét történelmi várjátékok Füleken

Filozófusok éjszakája Londonban magyar résztvevővel

Indiai film nyerte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált

A gyermekeké lesz a főszerep az idei Interetno fesztiválon

Kétezer fellépőt várnak Európa legnagyobb szabadtéri fesztiváljára Bécsbe

Magyar résztvevők a pozsonyi Régi Zenei Napokon

Berlinale: Wim Wenders új háromdimenziós játékfilmjét versenyen kívül vetítik

Partiumi Magyar Napok a multikulturalitás jegyében

Olasz és magyar ép és fogyatékkal élő képzőművészek tárlata Rómában

XIII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál: magyar filmeket is vetítenek

Az identitás a szatmárnémeti TranzitFeszt színházi fesztivál fókuszában

Bővülő programkínálattal várja az érdeklődőket a Vásárhelyi Forgatag

Lemmy nevét kapja az angliai Download rockfesztivál nagyszínpada

"Újrakoronázzák" I. Józsefet Pozsonyban
