A Riga kismotorról rendez kiállítást Közlekedési Múzeum és a Magyar Riga Motoros Klub
Egy klasszikus, hiánygazdaságban készült szovjet kismotor, a Riga, valamint a 10 éves Magyar Riga Motoros Klub mutatkozik be a Közlekedési Múzeum új kiállításán.
A nem éppen kitűnő minőségükről ismert segédmotor-kerékpárok mára már szinte teljesen eltűntek közútjainkról. Egy lelkes kis csapat 10-éve kezdte e gyártmányok még megmaradt példányainak összegyűjtését. Az április 26-án nyíló kiállításon öt és fél motor lesz látható, azaz öt teljesen működésképes, eredeti szovjet csoda, és egy fél, metszetelt jármű, ahol ennek a kismotornak a működési módját lehet tanulmányozni.
A Riga motor a második világháború után fellendülő segédmotor-kerékpárgyártás szovjet változata lett, amelynek gyártását az 50-es évek végén külföldi minták átvételével, de saját tervek alapján kezdték meg. A motorkerékpárok márkanevüket Lettország fővárosáról – Rigáról – kapták. Exportcikként 1967-től kezdődően a volt szocialista országok közül szinte csak Magyarországra került típusaikból.
Mivel a Szovjetunió tagországain kívül Magyarország volt a Rigák legnagyobb felvevőpiaca, nem véletlen, hogy nálunk született meg és működik a világviszonylatban is a legnagyobb, e márka köré épült szervezet, a 300 fős Magyar Riga Motoros Klub. A tagok immár egy évtizede kitartó munkával gyűjtik és javítják a megmaradt példányokat. E kiállításban most a klub tagjainak gyűjteményeiből válogattak ki öt különlegesebb motort.
A kiállítás május 26-ig tekinthető meg a Közlekedési Múzeumban
A rendezvény helye: Budatest XIV. kerület, Városligeti krt. 11-
A rendezvény ideje: 2013. április 26, péntek, 10 óra
Ez is érdekelhet

Veteránjármű-kiállítást rendeznek Esztergomban

Világháborús gépek és földi űrutazás a Közlekedési Múzeum új kiállításán

Bonnie Tyler lesz a sztárvendég az alsóörsi Harley-Davidson fesztiválon

Bakafesztivál a Monostori erődben

Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Komáromban

Szevasz Nyár! - főszezonnyitó fesztivál pénteken Gyöngyösön

II. Retropartyzánok Csepelen

Velodrom: Matchbox-pálya felnőtteknek

Pedálosok, lomográf fotósok, jampik, rockerek: júliusban Velodrom Millenáris!

Világhírességek légi bemutatója Nyíregyházán

Formula 1 Magyar Nagydíj július végén

Félezer veterán jármű Közép- és Kelet-Európa legnagyobb Oldtimer Show-ján

12. Mustang Találkozó

Nemzetközi Modellvasút Fesztivál - VI. TEMOFESZT
