Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál
Nagy József táncművész és koreográfus párizsi társulata, az Atelier 3+1 Telihold című előadásával kezdődik kedd este Szabadkán a 16. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amely november 19. és 24. között kilenc előadással várja a közönséget.
A rendezvény idén a Theatre is victory, vagyis A színház győzelem alcímet viseli, amit Urbán András korábban azzal indokolt, hogy a mai világban már a kultúra győzelmének számít az is, ha valaki színházba jár, és „megtörténik egy előadás„.
A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Franciaországból, Bosznia-Hercegovinából, Romániából és Horvátországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok.
A magyar nyelvű előadások között a nézők megtekinthetik a budapesti Stúdió K Színház Prudencia Hart különös kivetkezése című produkcióját, Kovács D. Dániel rendezését, amely elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb független színházi előadás kategóriában.
Látható lesz a budapesti FÜGE Produkció MILF című előadása is, amelyben Gergye Krisztián koreográfus az anyák női mivoltát vette górcső alá. Emellett bemutatják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fiatal színészekből álló társulásának Aritmia című előadását Muhi Zsófia rendezésében.
Az előadások mellett közönségtalálkozókon és kötetlen beszélgetéseken vehetnek részt a nézők.
A Desiré Akadémia keretében megismerkedhetnek az alkotókkal, illetve azokkal a gondolatokkal, amelyek mentén az előadások születtek, emellett fiataloknak, főként középiskolásoknak szerveznek workshopot arról, hogyan lehet írni és beszélni egy előadásról vagy a színházról, hogyan kell vagy lehet nézni egy előadást.
A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.
MTI
Fotó: Desiré kortárs színházi fesztivál Facebook
Ez is érdekelhet

Több mint száz versenyfilm a palicsi filmfesztiválon

Ma kezdődik a Barokk fesztivál Egerben

Filmnapok a varsói gettófelkelés emlékére

Új elemekkel bővül Zalaegerszeg legnagyobb fesztiválja, az EgerszegFeszt

This Must Be The Place: Pieter Hugo kiállítása a Lumúban

Barokk ünnepnapok a gödöllői kastélyban

Vidor Fesztivál - Az Illatszertár lett a legvidorabb, A 42. hét a legjobb előadás

A kortárs magyar dráma ünnepe - Deszka Fesztivál Debrecenben

Bárka fesztivál a Feneketlen-tó partján

Utcafesztivál az unióhoz való csatlakozás 10. évfordulóján

Cseh és magyar dokumentarista fotók kiállításon

Szállodaszínház a Gellértben - Az első bemutató a Macskalépcső

Múzeumok éjszakája: az utazások napja Miskolcon

Magyar, román, szász és roma kultúra a Maros megyei ízek és hagyományok fesztiválon
