Rippl-Rónai Fesztivál Kaposváron négy napon át
Könnyűzenei koncertekkel, vezetett sétákkal, élményfestéssel és utcatárlattal is várják a látogatókat a kaposvári Rippl-Rónapi Fesztiválon csütörtöktől négy napon át.
Közleményükben azt írták, hogy a hazai fesztiválszezon egyik nyitóeseményének számító hagyományos rendezvényt idén is két részre bontották: a Kaposvár Aréna és a Körcsarnok ad otthont a belépőjeggyel látogatható könnyűzenei koncertek nagy részének és az elektronikus partynak, a Kossuth tér és környéke pedig az ingyenes programoknak.
A fesztiválon fellép az Edda Művek, Beton.Hofi, a Margaret Island, a Pogány Induló, Pixa, Dzsúdló, Matt Sassari és Miquel Bastida.
A kísérőprogramok között lesznek különböző tematikával megrendezett vezetett városi séták, élményfestés, utcatárlatot tartanak, mutatványosok lépnek fel, míg a festészet jegyében interaktív kémiaórát is tartanak.
A rendezvényen kézművesek is kínálják portékáikat, lesz ételudvar, és a fesztivál ideje alatt várja látogatóit a Vaszary Képtár Rippl20 című kiállítása is.
A szervezők kérdőíveken tudakolják majd a látogatók véleményét a fesztiválról, a kitöltésért cserébe pedig 1500 forintos kupont adnak, amely beváltható a jegyértékesítési pontokon a fesztivál belépőjegyes programjaira.
A programokról bővebb tájékoztatás olvasható a fesztivál honlapján, a ripplfeszt.hu-n.
MTI
Ez is érdekelhet

Odüsszeusz szemeteslapáton címmel új előadás készül a Bárkában

Tizennyolc ország a Summerfest nemzetközi folklórfesztiválon

Ünnepi Könyvhét: Irodalmi villamos és buszváró-könyváruda Debrecenben

SZEM - színiegyetemek fesztiválja Miskolcon

Múzeumok éjszakája: fotókiállítás a holokauszt túlélőiről a Nemzeti Múzeumban

Magyar írók, költők portréi: Czimbal Gyula fotográfus tárlata Budafokon

BTF: színházi bemutatók és nemzetközi színházi találkozó a programban

Mesterek szemével: retrospektív vetítéssorozat magyar rendezőktől

Múzeumok éjszakája: India ízei a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban

Hét helyszínen várja a közönséget a Zsidó Kulturális Fesztivál

Első Zrínyi Fesztivál Pécsett és Szigetváron

Tajvani dokumentumfilm-napok a Toldi moziban

Országos Könyvtári Napok: Debrecenben már ma elkezdődnek a programok

Little Miss: Kallos Bea fotói a Mai Manó Házban
