Etyeki Piknik pincetúrával, kakasherepörkölttel
Hétvégén rendezik meg huszadik alkalommal az Etyeki Pikniket pincetúrával, ingyenes bortanfolyammal már az induló szüret jegyében.
A megújult gasztrosétányon méltó körülmények között, hideg-meleg ételekkel, musttal, sajttal, szüreti mulatsággal, kézművesekkel és népzenészekkel várják az érdeklődőket.
Már az első Etyeki Piknikre 15 ezren látogattak el. Ez a csapatmunka sikere, amiből a borászok, termelők is kiveszik a részüket.
A szervezők közleménye szerint a látogatók a borok és pezsgők mellett kóstolhatnak érlelt sonkákat, kakasherepörköltet, libatepertőt, csalánlevest, házi süteményeket, különleges szörpöket és lekvárokat, kézműves csokoládét és nyárson sült malacot is. Az Etyeki Sajtútállomáson kipróbálhatják a vajköpülést, és megismerhetik a sajtkészítés folyamatát is. A Dvorák Vendégudvarban pedig birkát, kecskét, disznót, tyúkot, libát, kacsát és kicsinyeiket láthatják, és meg is simogathatják.
A vállalkozó kedvűek részt vehetnek a piknik hagyományos főzőversenyén. Ezúttal vadat kell készíteniük a jelentkezőknek.
Az Etyeki Piknik látogatói részt vehetnek a Magyar Turisztikai Ügynökség virtuális országjárásán is, amelyen olyan helyszíneket mutat be az ügynökség, mint például a Hegyestű a Balaton-felvidéken, a Megyer-hegyi tengerszem, az egerszalóki sódomb vagy a tapolcai tavasbarlang. A virtuális valóság szemüveggel élvezhető túrával szeretnék arra is inspirálni a látogatókat, hogy Etyek és környéke egyedi értékeit is felfedezzék.
Etyek környéke gyönyörű kirándulóhely, hétvégén próbaköröket lehet tenni elektromos kerékpárokkal, melyek jövőre már kölcsönözhetőek lesznek.
MTI
Ez is érdekelhet

VII. Debreceni Mézeskalács Fesztivál

III. Tárcsás Ételek Fesztiválja Bogácson

Csokoládénapok Veszprémben

Hideg rozék, fehérek, vörösek, fröccsök: Tolnai Bornapok 2013

A VII. Sonkafesztivált rendezi meg a Magyar Sonkalovagrend Bábolnán

A Vad Fruttik az idei szegedi borfesztivál sztárbandája

II. Veszprémi Sörfesztivál 50 fajta sörkülönlegességgel

Közel 200-féle sör a Bálnában a VI. Belga Sörfesztiválon

XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál Gyulán

Velencei Kávé- és Koktélfesztivál

Borhíd Fesztivál és Borünnep Esztergomban

Cserkeszőlő ad otthont a Kunság új gasztrokulturális fesztiváljának

Hungarikum Fesztivál Szegeden

Csülökfesztivállal zárul a nyár Hegyalján

Pingback: Etyeki Piknik pincetúrával, kakasherepörkölttel - StartHírek.hu