Csabai Kolbászfesztivál a négynapos hétvégén
Rekorddöntésre készül idén a Csabai Kolbászfesztivál: a négynapos hétvégén zajló rendezvény csúcspontjának számító hagyományos kolbásztöltő versenyre csaknem 600 csapat jelentkezett.
Mint Vad Péter, a Csabai Kolbászfesztivál sajtóreferense elmondta, a szárazkolbászok nemzetközi versenyére is tucatnyi tétel érkezett már egyebek mellett Erdélyből, Csehországból, Szerbiából és Németországból.
A szárazkolbászverseny zsűrizése október 23-án délelőtt lesz a békéscsabai Városi Sportcsarnok melletti területen, ahol a szakmai és a médiazsűri mellett idén közönségzsűri is leadhatja voksát a legjobbnak tartott kolbászokra. Az eredményhirdetést csütörtök délután, a fesztivál hivatalos megnyitója után tartják.
Az október 23. és 26. között megrendezendő békéscsabai fesztiválon nem marad el az ifjúsági kolbászkészítő verseny sem, amelyen magyar diákok mellett mexikói, thai, japán, német és olasz fiatalok is részt vesznek. A sajtóreferens kiemelte: a szervezők célja, hogy a csütörtöki versengést is felemeljék a szombati kolbászkészítő verseny szintjére.
A kolbásztöltők a hosszú hétvégén egy harmadik versenyen is megmérettethetik magukat: idén is megrendezik a város híres kolbászkészítője tiszteletére a Krajcsó Pál Emlékversenyt.
A gasztronómiai programok sorát gazdagítja a vasárnap negyedik alkalommal megrendezett töltöttkáposzta-főző verseny is, amelyen bográcsban kell elkészíteni a hagyományos ételt.
A Csabai Kolbászfesztivál vendég városaként idén az erdélyi Gyergyószentmiklós mutatkozik be Békéscsabán. Hagyományteremtő szándékkal pedig kiemelnek egy hazai borvidéket is: a hosszú hétvégén az Egri borvidék boraival ismerkedhetnek a résztvevők.
A Csabai Kolbászfesztivál sztárvendége csütörtökön a Csík Zenekar és Lovasi András, a Kiscsillag frontembere lesz, péntek este jubileumi nagykoncertet ad a Tankcsapda, szombaton Fenyő Miklós, majd Korda György és Balázs Klári, vasárnap pedig a Bikini, valamint Varga Viktor és a Varga Banda koncertezik.
A fellépők között lesznek a Neoton Família Sztárjai, a Kistehén zenekar, az Irie Maffia, a Punnany Massif, Bangó Margit, Szalai Antal és cigányzenekara és Emilió, a Fatal Error, a Pribojszki Mátyás Band, a Silver zenekar, az Antovszky Band, és Gyergyószentmiklós népszerű együttese, a Bagossy Brothers Company is.
A négynapos rendezvényen disznóvágás-bemutatók, családi foglalkozások, bábelőadások, gyermekjátszók, valamint hungarikumokat bemutató, kóstoltató és árusító sátor is várja az érdeklődőket. (MTI)
Ez is érdekelhet

Bájgúnárok viadala a Sóstói Múzeumfaluban

Öhönforgató verseny Tiszavasváriban

Cserkeszőlő ad otthont a Kunság új gasztrokulturális fesztiváljának

Tiszator Böllérfesztivál: kolbászkerítések Abádszalókon

Csülökfesztivállal zárul a nyár Hegyalján

VIII. Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján

Juhfark Fesztivál Somlószőlősön

20 ezer adag birkapörkölt készül Karcagon

Vince-napi szőlő- és borszentelés Tokaj-Hegyalján

Gastroblues Fesztivál - Al Di Meola Pakson

VinCE Budapest - 182 pincészet 1000 bora három napon át

Paprikafesztivál Szegeden

Az idén is lesz Paraszt Forma-1 Ópályiban

VI. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál
