Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban szeptemberben minden pénteken
Újra éjszakai kalandtúrák várják a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban szeptemberben minden pénteken.
A vadaspark tájékoztatása szerint az éjszakai túrákon tapasztalt szakértők vezetésével pillanthatnak be a látogatók a vadak éjjeli életébe.
A legtöbb, Magyarországon élő állatot „éjszakai üzemmódra programozták”, vagyis akkor kezdi el a napi tevékenységét, amikor az ember már befejezte. Ezek az állatok napnyugta után ébrednek és kezdik a napi rutint: esznek, isznak, játszanak, rohangálnak, fára másznak, vadásznak. A csendes éjszaka feketeségét a nappal nem hallható zajok, neszezések, kaparások, horkantások, huhogások és szárnysuhogások teszik félelmetessé – írták a közleményben.
Az éjszakai túrán érdekes és szórakoztató szakvezetésen vesznek részt a látogatók, akik szemtanúi lehetnek a meglepett állatok csodálkozó, és lebegő fénypárként világító tekintetének is.
Az éjszakai vadasparki túrán bárki részt vehet, aki nem ijedős. A hátizsákban legyen világító eszköz, forró teával töltött termosz, meleg öltözet – olvasható a Budakeszi Vadaspark honlapján, ahol további részletek és tudnivalók is megtalálhatók. (MTI)
Ez is érdekelhet

Madárkarácsony a Sóstói-erdőben

Színes gyereknapi programok a Veszprémi Petőfi Színházban

Elfeledett mesterségek a Tapolca Tavaszon

A csillagászatnak szentelnek egy hetet Pécsett

A gombostűtől a teherautóig - Az ipar születése és virágzása Csepelen

Sport, komédia, hastánc a Szentendrei Majálison

Gyermeknap: a biológiai sokféleség világnapját is ünneplik Vácrátóton

Ludovika Fesztivál a Józsefvárosban

Néptáncfesztivál és könnyűzenei koncertek a Móri Bornapokon

X. Forraltbor Főző Verseny Badacsonytördemicen

XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Hóbagoly Mesefesztivál: Kétnapos minőségi kulturális szórakozás Pécsett

5. Zebegényi Sárkányfesztivál

Tudományfesztivál a Múzeumkertben
