Egy hetesre bővült a tihanyi Levendula Fesztivál
Most először egész héten át tartó programsorozattal várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő, tizedik alkalommal megtartandó tihanyi Levendula Fesztivál, melynek ezúttal is a Belső-tó partja lesz a központja.
A kirakodóvásár és a kulturális programok mellett a nemzeti park szakemberei gyalogtúrákat szerveznek, amelyek közül a legizgalmasabbnak ígérkező kirándulás az öreg levendulásba vezet. A fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni – fogalmazott a település vezetője. Az elmúlt évtől kezdődően a program „szedd magad” akcióval bővült, ami az egyik legnépszerűbb program.
A számos rendezvény közül kiemelkedik a magyar parasztság egykori hangszereit megszólaltató szombat délutáni hagyományőrző koncert a Kákics együttes előadásában. A jubileumi fesztivál színfoltja a Pózolj levendulával elnevezésű fotópályázat, amelyre amatőr fotósok alkotásait várják.
Egy helyi vállalkozással karöltve új levendulaültetvények létrehozásán dolgozik az önkormányzat és a tervek között szerepel egy levendula-lepárló építése is a következő fejlesztési ciklus részeként.
mti / fotó: vaskarika.hu
Ez is érdekelhet

Hrabal 100 - Bohumil Hrabal kollázsaiból nyílik kiállítás Budapesten

Divatbemutató a Gellért fürdőben

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál április elején a Margitszigeten

Textil+ - A 4. Textilművészeti Triennálé anyagából válogatott kiállítás

Dankó Pistára emlékeznek Szegeden

Indonéz wayangbábuk és kortárs inspirációik közös kiállításon

Több mint 100 programmal várja a látogatókat a Műtárgyak Éjszakája

Indul a BuSho - 15 órányi rövidfilm a versenyprogramban

Szent László-napok Kőbányán

Mától 5. Budapesti Építészeti Filmnapok!

Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Csaknem száz programmal várják júliusban a Keszthely Fest látogatóit

Nyaralj Rita Ora-val az EFOTT-on

Buddha Ereklye Fesztivál

Nagyszerű ez a cikk, szívből gratulálok! Szinte romantikus visszaemlékezni, hogy évekkel ezelőtt milyen volt, és mostanra milyen lett a Tihanyi levendula fesztivál!