Vármentő hétvégét rendeznek Csobánc várában
Vármentő hétvégét rendeznek szombaton és vasárnap Csobánc várában: önkéntesek segítségével hozzák rendbe a várromot – tájékoztatta az MTI-t Németh Gyula várkapitány pénteken.
Felidézte: a Csobánc Váráért Alapítvány 2003-óta dolgozik a várrom rendbetételén, 2007-óta pedig vármentő hétvégéket szerveznek, amelyeken rendszerint több mint száz önkéntes végez kétkezi munkát a területen.
A munkálatok mindig a műemléki felügyelet koordinálásával, engedélyével történnek, idén a várba vezető utat tisztítják meg a benőtt növényzettől, a várban kupacolják össze és deponálják a köveket, az építkezés után látogathatóvá teszik az Öreg torony belsejét, amelyen tavaly végezték el az állagmegóvást – ismertette a részleteket várkapitány.
Az önkénteseket szombaton és vasárnap reggel nyolckor várják a gyulakeszi templomnál, de aki később érkezik, csatlakozhat a többiekhez a várnál. A szervezők azt kérik, hogy szerszámot (ásót, lapátot, kapát, metszőollót) vigyenek magukkal a segíteni szándékozók, ételről, italról a szervezők gondoskodnak.
Aki elég bátor hozzá, hogy sátorral a várban aludjon, meglepetés-programon vehet részt – ígérte a várkapitány.
Ez is érdekelhet

Húsvéti készülődés a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban

Több mint 4600 program a Szakmák éjszakáján

Kutyabarát délutánt szerveznek a felelős állattartás jegyében

Kapák napja Romhányban

I. Harsányi Szürkemarha Fesztivál: családi nap a gasztronómia jegyében

Mikulás-fesztivál a hétvégén Nagykarácsonyban

Csoportos házasságkötés is lesz az egy hétig tartó gyömrői romantikaünnepen

Családi nap koncertekkel és meseolvasással Budapesten

Lovagi viadal és ikonkészítés a veszprémi Mihály-napi programok között

Óriás májusfát állítanak fel Bonyhádon

Japán családi nap a Néprajzi Múzeumban

Kezdődnek a Fülemülék éjszakája programok

A kulturális örökség napjai: kastélyok és malmok is látogathatók Fejér megyében

A közmédia napja: exkluzív programok a Millenáris parkban
