Újoncok az EFOTT színpadán

efottA régi nagymotorosokon kívül számos olyan ismert névvel is találkozhatunk majd Zánkán, akik az EFOTT történetében most először állnak színpadra. Az elsőt senki sem felejti el, így garantált, hogy erre a különleges alkalomra mind a fellépők, mind a közönség emlékezni fog. ByeAlex ráadásul nemhogy az EFOTT-on, de egyáltalán nem lépett még fel fesztiválon. Zánkán viszont járt már.

Június 25-én nyitja kapuit az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Vannak, akik visszatérő vendégei a nagyszabású bulinak, és minden évben örömmel mondanak igent a szervezők felkérésére. Azonban nem maradhatnak ki a szintén nagy népszerűségnek örvendő, de még „EFOTT-szűz” előadók sem. Az Anna & the Barbies már majd’ egy évtizede szórakoztatja a nagyérdeműt, ennek ellenére ezen a fesztiválon mindeddig nem láthattuk őket. Most, hogy alkalmuk lesz Zánkán is megmutatkozni, ígérik, hogy igazi „fesztiválos zúzásra” számíthatunk tőlük.

ByeAlex neve a közelmúltban lett igazán ismert, Kedvesem című dalával lopta be magát a köztudatba, és sokak szívébe. Az extrém megjelenésű srác épp a nagy malmöi megmérettetésre, az Eurovíziós Dalfesztiválra készül, de közben már azon gondolkozik, mivel lepje meg június végén az EFOTT-on bulizóknak.

„Koncertekre szívesen járok, de inkább klubokba vagy stadionokba, fesztiválokra kevésbé. Zánkán idáig egyszer jártam, táborozni, de nem mondhatnám, hogy az jól sült el – kezdi az énekes. – Az EFOTT-ra viszont, igaz egyelőre csak gondolatban, de nagyon készülök. Szeretnék önmagam lenni a színpadon, és miután kedvelem az elektronikus zenét, annak is inkább a dark változatát, valószínűleg ilyen hangszerelésben is hallhatják majd a dalaimat az odalátogatók. Fontos, hogy jól érezzem magam, hogy aztán ez átragadhasson a közönségre is, de azt gondolom, a fesztiválozók igazi cool arcok, nem lesz probléma. Nagy, fesztelen hangulatú bulira készülök!”

És akkor íme még néhány EFOTT-elsőbálozó, az idei fellépők sorából: az alternatív stílusban játszó Odett & the go Girlz!, a punk-rockos The Grenma, de rappel a Deniz, a DSP, ugyanakkor hallgathatunk csajos rockot is a Dorothy-tól. És a nosztalgia kedvéért felcsendül majd a „Honky Tonk Woman”, a szintén EFOTT-érintetlen ZZ Top cover bandtől, a ZZ Copy-tól.